Magyar fejlesztésű fotóválogató alkalmazás mobilra – Sortpad

Sokat szeretnek az okostelefonjukkal fotózni, de a galériában uralkodó káosszal már nem foglalkoznak. Egy magyar startup erre is megtalálta a megoldást: a Sortpad megszűnteti a káoszt, és gyorsan, hatékonyan rendezi a képeket az okostelefonon.

72 millió forintos befektetést kapott az OTP – Day One Magvető Tőkealaptól az a fotóválogató alkalmazás, mely az okostelefon galériájában tesz rendet. A Genio Studiop által fejlesztett Sortpad Mobile app elsőre jelentéktelennek tűnhet, de a végeredmény annál jobb. Valahogy a digitális fotóalbumunkra nem fordítunk akkora figyelmet, mint a hagyományos papír alapúra, és ezt a hiányt hivatott kiküszöbölni a megoldás.

A Sortpad alapja a „flick-and-drag” nevű technológia, amely lehetővé teszi, hogy ujjunk csúsztatásával tudjuk albumba rendezni a képeket, melyeket utána a közösségi oldalon (Facebook) közzétehetünk vagy a Dropboxunkba is elhelyezhetünk.

Gyorsaság tekintetében messze felülmúlja a hagyományos módszereket. A tesztek alapján nagyjából 3 másodperc alatt körülbelül 200 fotót rendezhetünk el saját ízlésünk szerint. Lényege, hogy teljesen személyre tudjuk szabni fotó galériánkat, nem kell előre meghatározott elvekhez igazodni.

Az applikáció egyelőre még csak iOS rendszerű készülékekre érhető el, ám a tervek között szerepel a további platformokra való optimalizálás is.
 

Az alkalmazás iPaden is működik

 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció