Sajtófotón a BlackBerry Classic (Q20) és az óriási Passport (Windermere)

Napvilágra került egy sajtófotó, melyen a BlackBerry idei mobiltriója látható. A készülékek közül csak a Z3-at ismerjük közelebbről, de már a korábban Q20-ként híressé vált Classic-ról is hallhattunk. A 4,5 hüvelykes Passport a hármas legérdekesebb tagja, amit most láthatunk először hivatalos képen.

Sorban jönnek a hírek a BlackBerry háza tájáról. Kiderült, hogy a kanadai gyártó nyereséggel zárta a májussal véget ért negyedévet, és ősszel bővíti okostelefon portfólióját. Az új készülékek már a BlackBerry 10.3 rendszer köré épülnek, mely tartalmazza majd a mintegy 240 ezer androidos alkalmazás instant elérését lehetővé tévő Amazon App Store áruházat. Közben egyébként az Amazonnál is felpörögtek az események, hiszen a vállalat bemutatta első okostelefonját a Fire Phone személyében.

A hírözön tetőpontjaként megjelent egy sajtófotó a BlackBerry idei telefonjairól, melyek közül kettőre egészen őszig várnunk kell.

 

 

Az Indonéziában hódító BlackBerry Z3-tól jobbra a novemberben debütáló BlackBerry Classic látható, mellette pedig a korábban Windermere néven emlegetett szörnyeteg, mely Passport néven (tényleg kb. akkora, mint egy útlevél) tárul majd a nagyközönség elé szeptember folyamán. Nem kérdés, hogy utóbbi modellel felhívja-e magára az emberek figyelmét a BlackBerry, hiszen egy igazán formabontó kialakítású készülékről beszélhetünk, mely merész tervezés eredménye.

 

 

[Forrás: Engadget]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció