Rubik Ernő világhírű találmányának állítottak emléket a MOME-n

Május 22-én Rubik Ernő visszatért egykori iskolájába és munkahelyére, a MOME-ra (Moholyi-Nagy Művészeti Egyetem). Immár 40 éve, hogy megszületett a Bűvös Kocka ötlete az egyetem falai között, ahol ennek tiszteletére egy „jelet” állítottak.

Rubik Ernő a maga visszafogottságával fogadta az elismerő szavakat, melyeket a MOME-n kapott egykori munkatársaitól. A doktori címek és a Professor Emeritus díj (Ferencz István építész tervező művész) átadása mellett a tegnapi esemény középpontjában a híres kocka megalkotója, Rubik Ernő állt.

 

 

Az egykori alma materban és munkahelyen egy, a kockának és az alkotójának állított szoborral tisztelegtek munkássága és a negyven éves kocka előtt.

 

Kopek Gábor, a MOME rektora szerint a „visszaemlékezéseink terei csak általunk kaphatnak értelmet, ha magukra hagyjuk őket, darabokra esnek.” Hozzátette, hogy „most itt állunk, és elgondolkodhatunk azon, hogy Rubik Ernőre miért nem mutat semmi azok a helyen, ahol megszületett a kocka, ahol az aprólékos munka, a hallgatókkal való foglalkozás hétköznapjaiban megszületett a tárgy, a világon legnagyobb példányszámban létező tárgy.”

 

Ahogy fogalmazott: „Lehet, hogy a lelkiismeret néha kihagy. Lehet, hogy a kortársak nem látják a kiemelkedőt, a nagyszerűt, a hallhatatlant”. Ez azonban most megváltozott. A hely, a tér, ahol Rubik Ernő eldöntötte élete sorsát, jelet állított. „Nem egy emléket és nem egy emlékművet, hanem egy jelet, amely összeköt bennünket, jelezve, hogy ezen a helyen, ezekben a terekben jártál, keltél, és közben összeállt a kocka, az emberiséget meghódító tárgy.”

 

 

Az udavron elhelyezett szobor

 

Feltette a nagy kérdést is: mi lett volna Rubik Ernővel kocka nélkül? „Az a jó érzés tölt el, hogy ugyanez” – felelte. „Te vagy Rubik.”

 

Rubik Ernő viccelődve csak annyit mondott, nehéz megszólalni ilyen szavak után, melyekkel általában már nem élő emberek munkásságát illetik. Számára teljesen más érzés ilyen megtisztelő gondolatokat hallani abban az intézményben, ahol ő maga tanult, és tanított. „Nagyon sok mindent hallottam már, de nyilvánvalóan ugyanazoknak a szavaknak a csengése a terek és az atomszférák összefüggésében egészen más.”

 

 

Rubik Ernő humorosan fogalmazva azt is hangsúlyozta, hogy nagyon sok ismerettel gazdagodott itt, és szerencsére az itt tanultak nem vették el a kedvét a témától, és ezt kívánja a mostani generációnak is.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció