Száz hackert vettek őrizetbe egy összehangolt rendőri akció során

Világszerte közel száz embert vettek őrizetbe egy összehangolt rendőri akció során internetes kémprogram kifejlesztésének, terjesztésének és használatának gyanújával – közölték az európai bűnüldözési hatóságok hétfőn. A gyanúsítottakat a BlackShades elnevezésű károkozó szoftverrel kapcsolatban fogták el, amellyel hackerek személyes adatokat loptak.

A hágai székhelyű Europol és Eurojust, az Európai Unió bűnüldözési szervei arról számoltak be, hogy az amerikai Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) által átadott információk alapján megindított akcióban tizenhárom európai országban, valamint az Egyesült Államokban, Kanadában és Chilében összesen 359 helyen tartottak razziát, melynek során 97 embert letartóztattak, valamint készpénzt, fegyvereket, kábítószert és több mint ezer merevlemezt foglaltak le. További részleteket nem közöltek az európai hatóságok, de a közlésükből az kiderült, hogy Magyarországot nem érintette az akció.


A program által a hackerek egyebek mellett képesek voltak a megfertőzött számítógépeken lenyomott billentyűk követésére és naplózására, az azokra kötött webkamerák feletti irányítás átvételére, valamint a gépeken tárolt adatok titkosítására. Az ez utóbbi módszerrel a tulajdonos számára elérhetetlenné tett fájlok „felszabadításáért” cserébe váltságdíjat követeltek a hackerek.

Az FBI szerint a BlackShades mintegy félmillió számítógépet fertőzhetett meg a világ száz országában. Az amerikai hatóságok szerint a program fejlesztői gyakorlatilag egy rendes szoftvercéget működtettek termékük terjesztésére, amelynek voltak  marketingesei és ügyfélszolgálata is. A programot mások gépét megfertőzni vágyóknak értékesítették, amiből 2010 szeptembere óta több mint 350 ezer dollár hasznot húztak.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció