Bemutatkozott a Huawei Ascend P7

Párizsban, egy sajtóeseményen mutatkozott be a Huawei új okostelefonja, az Ascend P7 május 7-én. Az előzetes pletykákhoz és fotókhoz képest semmi meglepővel nem készültek a bejelentésen.

Hivatalosan is lerántották a leplet a Huawei Ascend P7-ről, amely immáron a vállalat új zászlóshajó modellje. A készülékről már egy jó ideje lehetett hallani, kiszivárgott képek is jelentek meg róla, és sokan az MWC-re várták a nagy bejelentést, amelyre még kellett néhány hónapot várni.

Két nappal a hivatalos bemutató előtt, május 5-én számos jó minőségű sajtófotó jelent meg a csúcsmobilról, majd tegnap, május 7-én pedig hivatalosan is bemutatkozott a csúcsmobil.

Ahogy az várható volt, elődjénél nagyobb, 5 hüvelykes, magas pixelsűrűségű (441 ppi), Gorilla Glass 3 üveggel ellátott Full HD kijelzővel rendelkezik. A készülék lelke egy négymagos, 1,8 GHz órajelű HiSilicon Kirin 910T processzor, amely lehetővé teszi, hogy megüsse azt a szintet, amit más zászlóshajó modellek is, mint például a Sony, LG, HTC és a Samsung készülékei.

 

Az+%C3%BAj+z%C3%A1szl%C3%B3shaj%C3%B3

 

A készülék 2 giga RAM-ot és 16 giga tárhelyet kapott. Ez utóbbi microSD kártyával tovább bővíthető. A telefon hátoldali, autófókusszal, LED-villanóval megtámogatott, öt lencsetagból álló kamerája 13 megapixeles képeket lő, amely önmagában sem rossz, viszont ehhez társul még egy szintén öt lencséből álló 8 megapixeles előlapi kamera is – az Ascend P6 hátoldali kamerája volt 8 megapixeles –, amellyel már a selfiek is igazán jó minőségben készíthetők el. Mindezt a „groufie” névre keresztelt kameraszoftver is segíti, amely több arcot is képes felismerni egy képen (akár tízet is egyidőben) a panoráma funkció segítségével.

A készülék 2500 mAh-es lítium-polimer aksija fejlődést mutat az Ascend P6 2000 mAh-es akkumulátorához képest. A P7 ezáltal akár 422 órakészenléti időre is képes, és 14 óra folyamatos beszélgetési időt (3G) is garantál.

Fedélzetén Android 4.4.2 KitKat operációs rendszer teljesít szolgálatot a Huawei Emotion 2.3 felhasználói felületével karöltve. A készülék mindezeken felül 4G-képes, NFC és dual-SIM támogatással is rendelkezik.
 


Bár a P6-hoz képest sokat fejlődött az utód, mégis vastagabb (6,5 milliméter) és nehezebb nála: 124 grammot nyom. Itt már nem a kecsesség volt a fő szempont a tervezés során, hanem a masszív belső felszereltségre helyezték a hangsúlyt. Ám, még így is jóval vékonyabb a konkurencia modelljeinél: a HTC One M8 9,35; a Galaxy S5 8,1 és az Apple iPhone 7,6 milliméter vastag.

Európába, valamint Ázsiába és a Közel-keletre a hónap végén érkezik meg a telefon, 449 eurós áron lesz majd kapható.

 

 

 

 

Forrás: Übergizmo.com; GSMArena.com, BGR.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció