Hatalmasat nőtt a Huawei profitja 2013-ban

Nyereségének négy éve nem látott mértékű növekedését hozta a tavalyi év a Magyarországon is jelen lévő Huaweinek, mely a jövőben is erős eredményre számít - írja a Cajcsing kínai gazdasági és pénzügyi napilap.

A lap internetes oldala a vállalat által hétfőn kiadott jelentést idézi, amely szerint a világ második legnagyobb telekommunikációs felszerelés- és harmadik legnagyobb okostelefon-gyártója a tavalyi évben 34,4 százalékos emelkedéssel 21 milliárd jüan (756 milliárd forint) profitot tudott elkönyvelni. A vállalat a kiváló eredményt elsősorban az új generációs telefonok iránti erősödő keresletnek tudja be, mely világszerte mindenhol, legintenzívebben azonban Kínában jelentkezik. Bár továbbra is az európai-közel-keleti-afrikai régió a cég legnagyobb piaca, a hazai fogyasztók tették ki tavaly a teljes értékesítés több mint egyharmadát, szemben a 2012-es 14 százalékos arányukkal - írja a közlemény. Kínában tavaly év végén már az 1,2 milliárdot is meghaladta a mobilozók száma, az okostelefonok terjedését pedig a 3G-s és 4G-s mobilinternetes technológia rendkívül gyors fejlesztése is segíti.
 

A vállalat úgy véli, a tavalyi trend az idén is fennmarad, mely a becslések szerint mintegy 10 százalékos bevételnövekedést hozhat majd a Huaweinek. A cég úgy reméli: a teljes értékesítés értéke 2018-ra a 70 milliárd dollárt is meghaladja majd, a 2013-as - rekord nagyságú - 40 milliárd dolláros bevétel után.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció