Internetes zaklatás: minden harmadik tizenéves érintett

Nőtt az internetes zaklatás miatti segélyhívások száma. A kékvonalat működtető alapítvány pszichológusa a Kossuth Rádiónak arról beszélt, hogy szinte minden napra jut olyan telefonhívás, ami az internettel hozható összefüggésbe.

Ahogy arról Reményi Csekeő Borbála beszámolt, jellemzően 13-16 éves fiatalok telefonálnak, az esetek többségében pedig csak később derül, hogy a párkapcsolati vagy bántalmazással kapcsolatos problémáknak online vetülete is van. Egy friss nemzetközi felmérés szerint a diákok harmada vált már netes zaklatás áldozatává, a biztonságos internethasználatról azonban nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is keveset tudnak - hangzott el a Napközben című műsorban.

A probléma ugyanakkor komoly fenyegetést jelent a fiatalabb korosztályra nézve, a tengerentúlon az utóbbi időben számos olyan esetről számoltak be, amelyek öngyilkossággal végződtek.

A médiában bemutatott tragédiáknál is sokkal ijesztőbb azonban, hogy a megfélemlítések hatására hányan vannak azok, akiknek egyáltalán csak megfordul a fejében, hogy az öngyilkosság potenciális is kiutat jelenthet - hangsúlyozta a Kossuth Rádióban a Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi tagja.

Huber Károly arra hívta fel a figyelmet, hogy az online zaklatások és megfélemlítések esetében olyan intézményesített megoldásra van szükség, amely a megelőzésre koncentrál. Véleménye szerint ezért már általános iskolában meg kellene tanítani a gyerekeket a "felelős digitális állampolgárságra".

A műsorban Mayer Erika internetjogász beszélt arról, hogy mi a teendő, ha számunkra nem kívánatos tartalommal találkozunk a világhálón. A szakember elmondta: ha az adott weboldalon szereplő tartalom jogellenes, akkor azért minden esetben az oldal fenntartója felel, amennyiben nem távolítja el.

"Jóval szűkebb a mozgástér akkor, ha én ugyan károsnak ítélem meg az oldalon közzétett információt, ám az nem jogellenes. Különösen nehéz bármit is tenni az ügyben, ha a tartalom külföldi szervereken van" - mutatott rá. Hozzátette: működnek ugyanakkor olyan bejelentővonalak, amelyek ilyen esetekben is segítséget nyújthatnak.

A témáról részletesen a www.megfelemlites.hu oldalon olvashat.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció