Segíti a piacképes tudás megszerzését az IT Services Hungary Kft.

A piacképes gyakorlati tudás megszerzését támogató informatikai oktatás megteremtése érdekében kiszélesíti a középiskolákkal való együttműködését az IT Services Hungary Kft. Hajdú-Bihar megyében - jelentette be a cég ügyvezető igazgatója kedden Debrecenben sajtótájékoztatón.

Bőthe Csaba szerint cégük legnagyobb versenyelőnye dolgozóik szakmai tudásában rejlik, ezért vállalnak szerepet az egyetemi, illetve a középiskolai szakmai, valamint idegen nyelvi képzésben, továbbképzésben. Hozzátette: kapcsolatuk a Debreceni Egyetemmel kezdődött, majd kiterjesztették a miskolci, a pécsi, majd a veszprémi egyetemre.
 

Előbb olyan idegen nyelveket jól beszélő egyetemistákat vontak be a képzésbe, akiknek nem volt számítástechnikai tudásuk, de érdeklődtek iránta, majd informatikai specializációkkal folytatódott az egyetemi együttműködés, amely ma már a közös kutatás-fejlesztésre is kiterjed - mutatott rá Bőthe Csaba megjegyezve: programjuk keretében ezt az együttműködést terjesztik ki a középiskolákra, hogy a diákok, a tanárok, a szülők is láthassák az infokommunikációs iparág hosszú távú, nemzetközi perspektíváit. Bőthe Csaba jelezte azt is, hogy cégük Debrecenben közel 1700 dolgozót foglalkoztat, 70 százalékuk a Debreceni Egyetemen végzett.
 

Forgács Judit, az IT Services Hungary Kft. humán erőforrás vezetője a képzés fontosságának indokaként hozzátette: Magyarországon 10 ezer betöltetlen informatikai állás van. Hajdú-Bihar megyében az Alföld szakképző központon keresztül a jövőben 15 középiskolával működnek együtt az informatikai képzésben - jelezte a szakember.
 

Pappné Gyulai Katalin, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) debreceni tankerületi igazgatója emlékezetett rá, hogy Debrecenben 2008-ban indították az első IT-osztályt a Mechwart András gépipari szakközépiskolában, majd a Brassai Sámuel szakközépiskolára is kiterjesztették a képzést együttműködve a IT Services Hungary Kft.-vel. A szakember mérföldkőnek nevezte a cég Start-programját, amelynek keretében most a Klik-hez tartozó további öt intézmény, a jövőben újabb három kapcsolódik be az IT-képzésbe, ezen kívül két egyházi és három magániskola is részt vesz a programban.
 

Somogyi Béla (Fidesz), Debrecen oktatásért felelős alpolgármestere kifejtette: a kölcsönös haszonról szól az iskolák és az IT Services Hungary együttműködése. Jó egyrészről a diákoknak, akik a cég segítségével magas hozzáadott értéket jelentő, nemzetközileg is keresett szakmát sajátíthatnak el, és hosszú távú befektetés a cégnek, amely a megfelelő szakember-hátterét tudja biztosítani a térségben - fűzte hozzá Somogyi Béla.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció