Project Ara – már 50 dollártól?

A friss pletykák szerint a Google elképesztően olcsón kínálja majd a cserélhető elemekből építkező Project Ara alapmodelljét, amit a felhasználók később igényeik szerint fejleszthetnek ütősebb modulok beépítésével.

Mint tudjuk, a Project Ara nem került a Lenovo kezébe a Motorola Mobility felvásárlásával – a Google megtartotta magának a cserélhető modulokból építkező okostelefon ötletét felhasználó projektet.

A minap kiderült, hogy a keresőóriás gőzerővel dolgozik az Arán, s már össze is hívott egy a projekthez kapcsolódó fejlesztői konferenciát, ami áprilisban lesz. Ez azonban nem minden, ugyanis a Time értesülései szerint már az első Project Ara modell ára is körvonalazódni látszik.

A lap úgy tudja, hogy a Project Ara alapmodell nagyon harmatos felszereltséget tudhat magáénak, ami lehetővé teszi, hogy elképesztően olcsón, cirka 50 dollárért lehessen majd megvásárolni. Az újdonsült készüléktulajdonosok ezután ízlésük szerint tuningolhatják Arájukat fejlettebb modulok vásárlásával és beépítésével, így például jobb kamerát, gyorsabb processzort, több memóriát és szebb képet nyújtó kijelzőt tehetnek a mobilba, s lényegében ez a Project Ara lényege. További jó hír, hogy a szuperolcsó mobil nemcsak a felett, hanem a fejlődő országokban is megjelenhet.

A Google víziójában a felhasználók speciális kioszkokban vásárolhatják meg az igényeikre szabott Ara modelleket, melyekhez tetszésük szerint választhatnak modulokat.

A Projekt Arával a Google valami rettentő izgalmas dologba vágta a fejszéjét, a bökkenő csak az, hogy még egy évet várnunk kell az első modell megjelenéséig.

 

 


 

[Forrás: IntoMobile]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció