Hamarosan debütálnak az első Foxconn által gyártott BlackBerry mobilok

Már februárban, a Mobile World Congress során bemutatkoznak az első BackBerry okostelefonok, melyeket a kanadai cég új gyártópartnere, a Foxconn műhelyében szerelnek össze.

A BlackBerry igen kemény időszakot tud maga mögött, hiszen a piacon elért kudarcok miatt már szóba került a mobil részleg eladása is – ám ez végül nem történt meg. Ehelyett a vezetőség leváltásától, pontosabban az új vezérek okosabb döntéseitől remélhetjük a felemelkedést. Az első intézkedések pedig igencsak bizalomgerjesztők, például az Foxconnal való megállapodás nagy terhet vesz le a BlackBerry válláról, a fizikai QWERTY gombsorral szerelt okostelefonok előtérbe helyezése pedig tovább erősítheti a márka felhasználóinak hűségét.

Úgy tűnik, a változások első gyümölcsei is lassan beérnek, legalábbis a legfrissebb hírek erre utalnak. A Foxconn fejétől származik az infó, miszerint már a Mobile World Congress során bemutatkoznak az első általuk gyártott BlackBerry mobilok. Bár a vezető nem árult el semmi konkrétumot, az újdonságok egyike minden bizonnyal a Jakarta kódnevű, alsó-középkategóriás készülék lesz, amit a fejlődő piacokra szán a vállalat. Mellette egy közép-, vagy felsőkategóriás mobil is lelepleződhet, ám az még rejtély, hogy teljes érintőképernyővel vagy fizikai gombsorral megáldott modellről beszélhetünk.

Az első BlackBerry-Foxconn készülékek piacra érkezését márciusra vagy áprilisra várhatjuk a korábbi pletykák szerint, tehát teljesen logikusnak tűnik a február végére időzített bemutató. Szintén emellett szól, hogy idén nem lesz BlackBerry Live és Jam konferencia sem, így ésszerű lépés a gyártó részéről, ha egy olyan globális, nagyszabású show keretében rántja le a leplet újdonságairól, mint a Mobile World Congress.

 



 

[Forrás: Übergizmo]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció