Rekordot döntött a CES

Az eddigi legnagyobb CES-en vagyunk túl, legalábbis a számok ezt igazolják. A szupershow vagy megashow-ként is emlegetett Consumer Electronic Show saját rekordját döntötte meg Las Vegasban.

Az idei CES-nek Las Vegas adott otthont. A CEA (Consumer Electronics Association), a szervezet, amelyik évre évről megrendezi az eseményt, a pénteki  zárás után úgy nyilatkozott, hogy ez volt az eddigi legnagyobb esemény a show történelme során. A vegasi show-n összesen 3200 kiállító volt jelen valamilyen formában, a több mint 2 millió négyzetkilométernyi területen.

 

Idén a hordható eszközök, a 4K, 3D technológia voltak a legkiemelkedőbb trendek. Ma már nem csak a fejlődés fontos technológiai téren, hanem ennek összeházasítása a felhasználók életmódjával, szokásaival, igényeivel. A verseny egyre kiélezettebb, nem könnyű a piacon maradni. Ezt az is alátámasztja, hogy a CES-en még egyik évben sem voltak ilyen sokan.

 

Az idei adatok szerint a látogatók 23%-a az USA-n kívülről érkezett: a 150 ezer résztvevő közül nagyjából 35 ezer. Természetesen sokan virtuálisan is jelen voltak. Gary Shapiro, a CEA elnöke szerint a Föld népességének nagyjából egyharmada kapcsolatba került a CES-sel valamilyen formában ez alatt a néhány nap alatt.

 

Mindez csak azt bizonyítja, hogy a CES nem csak fontos, hanem egyre fontosabb is. Korábbi cikkünkben már boncolgattuk, hogy idén nagyobb közönségre számítottak, mint korábbi években. Nos, ez be is jött. És idén valóban nincs ok a fanyalgásra, hiszen a felhozatal egyáltalán nem volt gyengének mondható.

 

Persze, az egyéni várakozások, és a felhasználói trendek, kollektív értékelés mindig különböző irányokba mutat, de összességében az előzetes várakozások beigazolódtak. Shapiro nyilatkozatában elmondta, hogy volt minden, mi szem szájnak ingere – az ívelt Ultra HD TV és a következő generációs okostelefonoktól kezdve  a drónoktól, robotoktól, érzékelőkön át, egészen a Hi- Res audióig, a csatlakoztatott autókig és 3D-s nyomtatókig –  talán csak az időgép hiányzott a sorból.

 

 

Forrás: Mashable.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció