Egy kínai milliárdos megvásárolná a The New York Timest

A kínai sajtóban jelent meg a hír, miszerint  megvásárolná a The New York Times című amerikai lapot egy kínai milliárdos, aki pénteken New Yorkba utazik, hogy erről tárgyaljon.

Csen Kuang-piao a hét elején beszélt tervéről egy előadásán, majd szerdán hivatalosan is megerősítette azt a kínai sajtóban. A kínai hírességek sorába tartozó milliárdos úgy fogalmazott: két éve fontolgatja már az "együttműködést" az idén 163. születésnapját ünneplő befolyásos amerikai lappal.

 

Szerinte a The New York Times megvásárlása egy "autentikus Kína-kép bemutatását tenné lehetővé", de a lap hasábjain a környezetvédelmet és a világbékét is hirdetné. A lehetőségekről a hétvégén tárgyal majd a befektető, aki más befolyásos, általa meg nem nevezett kínai partnerekkel vásárolná meg az újságot. A The New York Times angol és kínai nyelvű honlapját több mint egy éve blokkolják a kelet-ázsiai ország hatóságai, miután a lap Ven Csia-pao korábbi miniszterelnök és családjának gazdagodásáról cikkezett.

 

 

Csen Kínában jótékonykodásáról, meglepő ötleteiről, nem utolsósorban pedig magamutogatásáról híresült el. A leggazdagabb ötszáz kínai közé újrahasznosító vállalatával bekerült férfi vagyona 5 milliárd jüant (180 milliárd forint) tesz ki. A 2008-as szecsuáni földrengés után Csen az elsők között ajánlott fel adományt, 100 millió jüan (3,6 milliárd forint) értékben, ő maga másfél hónapig önkéntesként segédkezett a területen. Idén év elején a legnagyobb pekingi szmog közepette a milliárdos palackozott "friss levegőt" árult az utcán, házat ajánlott Mo Jen Nobel-díjas írónak, a múlt héten pedig pénzkötegekből épített "irodáját" ábrázoló, a kínai interneten terjengő fotóival keltett feltűnést.

 

A férfi eltökéltnek mutatkozik a The New York Times megvásárlását illetően, s azt hangoztatja, hogy ezért még egyes ingatlanait is eladná. Az üzlet nyélbe ütése viszont igen kétséges, erre utal az amerikai lap szóvivőjének, Eileen Murphynek a kínai Global Times című napilaphoz szerdán eljuttatott üzenete. A szóvivő úgy fogalmazott: vállalata nem kommentál híreszteléseket, a lap tulajdonosa, Arthur Sulzberger pedig nemrég egyértelművé tette, hogy a The New York Times nem eladó.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció