A Yandex új alapokra helyezi a netes keresést

Bár nincs benn a top hármas listában keresőfronton, a Yandex a világ negyedik legnagyobb keresője. Most úgy tűnik, nagy dobásra készülnek az oroszok, ugyanis a kereső bejelentette, hogy új alapokra helyezi az internetes keresést.

A Google egyelőre még küzd azzal, amin a Yandex átlépett: mi is ez pontosan?

 

Az ite.hu számolt be arról, mit jelentett be az orosz kereső, a Yandex egy hétvégi, moszkvai konferencián. A vállalat úgy nyilatkozott, hogy elsősorban nem a linkekre koncentrálnak majd a jövőben a kereséseknél, hanem a felhasználói élmény lesz az elsődleges. Ez érdekes fordulat, hiszen eddig az ilyen irányú próbálkozások kudarcba fulladtak.

 

A Yandex azért döntött úgy, hogy változtat a szellemiségén, mert – ahogy a vállalat vezetője kifejtette – egyre félrevezetőbb eredményeket adnak a linkek. Hozzátette: „Ebben a szektorban és különösen Oroszországban nagyon megbízhatatlan az oldalak linkháttere. Nagyon sok a fizetett és automatikus link, aminek egyetlen célja a találati lista manipulálása. Különösen igaz ez a kereskedelmi szférában.”

 

 

Bár még nem minden részterületet érint ez a lépést, kezdetben csak a kereskedelmi tárgyú keresésnél alkalmazzák a megoldást (kb. 10%).

 

Ezzel szemben a Google teljesen más taktikát alkalmaz ezen a téren. A keresőóriás a hamis linkek kiszűrésére összpontosít (lásd: Pingvin algoritmus), az elmúlt időszakban pedig több nagyobb linkhálózatot is felszámolt.

 

A Yandex ezzel szemben több mint 800 szempont alapján rangsorolja majd a weboldalakat. Főként olyan tényezők lesznek mérvadóak, mint, hogy mennyi időt töltenek ott a felhasználók, milyen arányban térnek vissza stb. Ennek sikeres azonban még a jövő zenéje.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció