Az amerikai legfelsőbb bíróság befogadta a szoftverek szabadalmi oltalmának kérdését

Az amerikai legfelsőbb bíróság pénteken úgy döntött, mérlegelni fogja, hogy mely számítógépes programokat illeti meg a szabadalmi oltalom. A bíróság az Alice Corporation és a CLS Bank International közötti perben szándékozik igazságot tenni. Az előbbi cég egy banki tranzakciókat intéző komputeres programrendszer szabadalmainak tulajdonosa, amit az utóbbi megtámadott.

A legfelső amerikai bírói testület ugyanakkor nem fogadta be a WildTangent és az Ultramercial közötti, hasonló vitát. Mivel a szabadalmak és a szellemi tulajdon kérdése a gyártók, a forgalmazók és a felhasználók számára egyaránt kulcsfontosságú, a Google, a Hewlett-Packard, a Facebook és a Netflix is arra kérte a testületet, hogy tűzze napirendjére a szabadalmi törvény értelmezésének egyértelművé tételét, azt, hogy mit lehet és mit nem lehet levédetni. Az ügyben a pénteken bejelentett határozat nyomán a felek meghallgatása márciusra, az ítélet pedig júniusra várható.
 

Az Alice kontra CLS ügy középpontjában egy, a 90-es években Ian Shepherd által kifejlesztett számítógépes kereskedési rendszer áll, amely pénzügyi eszközök létrehozására és cseréjére alkalmas, beleértve a származékos eszközöket. A CLS 2007-ben kezdett pereskedésbe, azt állítva, hogy négy, a rendszerrel kapcsolatos szabadalom érvénytelen. Az illetékes kerületi szövetségi bíróság 2011-ben, a fellebbviteli testület pedig idén májusban a CLS javára döntött, igaz, az ítéletek indoklása eltért egymástól.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció