Google robotok lehetnek az Amazon drónok vetélytársai?

A Google elmondta, hogy hét robotikával foglalkozó cég vezetését átvette az elmúlt félévben, és már el is kezdte az alkalmazottak felvételét, hogy saját terméket gyártson. De vajon mit jelent ez a jövőre nézve?

A Google számos fejlesztést tervez a jövőben, amely élén Andy Rubin áll, aki korábban az Android operációs rendszerért felelt. A vállalat az elmúlt fél évben hét robotikával foglalkozó vállalatot vásárolt fel, és a jövőben saját termék előállításán dolgoznak. Hát, mi másról lenne szó, mint robotokról, ám, arról egyelőre nem tudni, milyen robotokat fejlesztenek majd.

 

A The New York Times arról számolt be, hogy a Google nem tervezi, hogy a kapott terméket eladja a fogyasztóknak. Helyette más céljai vannak vele. A lap szerint a robotokat a saját magát vezérlő autókkal kapcsolatos kutatásokhoz lehetne párosítani, amelyek a felhasználóknak házhoz vinnék a különféle termékeket. A vállalat egyébként nemrég indított egy élelmiszer házhozszállítási szolgáltatást San Francisco és San Jose között, amelyet Google Shopping Express névre kereszteltek.

 

Egy brit szakértő, Dr. Sethu Vijayakumar üdvözölte a hírt. Szerinte ez egyértelmű jele annak, hogy napjaink személyre szabott robottechnológiájának belépése a piacra egyre közelebb van hozzánk.

 

A keresőóriás robotprojektjének székhelye Palo Altóban, Kaliforniában van, és lesz egyik irodájuk Japánban is, ezen a téren a világ egyik vezető nemzetének hazájában.

 

Rubin a NYT-nak egy telefonos interjúban beszélt arról, hogy ő már korábban megvalósította, hogy a hobbija egyben a karrierje lett. Szerinte ez a világ legjobb munkája.

 

 

Rubin azt is kifejtette, hogy már kb. egytizeddel ezelőtt elgondolkozott annak lehetőségén, hogy a robotikát a kereskedelemben is használják. A Google-nek egy 10 éves víziója a terveket illetően, és van elég mozgásterük. Úgy gondolja, hogy a robotika egy zöld mező. Mi hardvereket, szoftvereket, ezáltal pedig rendszereket fejlesztünk, és most egy csapat képes lest megérteni az egész halmazt.

 

A mostani erőfeszítéseket a vállalat önmagát irányító autóprojektjével hozta összefüggésbe, amely 2009-ben indult, és akkor megvalósítása még csak fikciónak tűnt. Ám most csupán egy karnyújtásnyira van.

 

A BBC oldalán arról olvashatunk, hogy a Google a New York Times cikkére úgy reagált, hogy mindenféle feltételezés azt illetően, hogy Andy Rubin és a csapata min dolgozik, csupán spekuláció. ("Any description of what Andy and his team might actually create are speculations of the author and the people he interviewed," said Google of the NYT article.)

 

Bárhogy is alakul a helyzet, ez az irány jól reprezentálja számunkra, hogy az Amazon drón ötlete sem veszett fejsze nyele, sőt, a technológia fejlődésével ez az irány kezd kirajzolódni.

 

Forrás: BBC, The New York Times

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció