Jolla ROM Android mobilokra?

Kiadásra kerülhet egy firmware, amely révén az androidos okostelefonok fedélzetére is eljuthat a Jolla Sailfish OS rendszere. Ettől a lépéstől a nemrég elstartolt platform gyorsabb és hatékonyabb terjeszkedését remélik.

Az ex Nokia dolgozók által létrehozott Jolla által fejleszett Sailfish OS a múlt héten landolt a piacon egy középkategóriás hardverrel szerelt okostelefon fedélzetén, amelyhez nem túl szerény, 399 eurós árcédulát mellékeltek. A MeeGóra épülő, tehát a gesztusalapú vezérlést előnyben részesítő plaform viszonylag erős kezdést tudhat maga mögött, hiszen egy nap alatt 2500 Jolla mobil talált gazdára Finnországban, a közeljövőben pedig további 135 országban jelenik meg a készülék, amiből egyébként már cirka 50 ezer példányt előrendeltek világszerte.

A Jolla vezére, Tomi Pienimäki elárulta egy finn lapnak, hogy elérhető lesz egy egyedi Jolla Sailfish OS ROM, amit fel lehet majd telepíteni az Android rendszerű készülékekre. A droidos felhasználók tehát Jolla mobil megvásárlása nélkül kipróbálhatják – s ha bejön nekik, használhatják – az új szoftvert, ami ily módon sokkal gyorsabban elterjedhet. Jelenleg nincs infó arról, hogy pontosan mikor lesz elérhető a firmware és milyen módon lehet majd telepíteni, de amint lesz friss hír ezekkel kapcsolatban, közöljük.

 

 

 

[Forrás: Übergizmo]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció