Kétezer tesztelő mondja: piacképes a MobilTárca

Első alkalommal osztotta meg tapasztalatait a magyar MobilTárcát nyár óta használó közel kétezer tesztelő. A Mobiltárca Szövetség megbízásából készített kutatásból kiderül, hogy tízből nyolcan nagyon hasznosnak tartják a MobilTárcát és gyakrabban használják fizetésre és hűségpont gyűjtésre a virtuális kártyákat, mint a hagyományos, plasztik alapúakat.

A kutatás elvégzésével megbízott BellResearch jelentéséből az is kiderül, hogy a tesztelők fele ment már el úgy vásárolni, hogy pénztárca helyett csak MobilTárca volt nála. A tesztelésben résztvevők eddig több mint 2 ezer helyen, 15 ezer alkalommal fizettek MobilTárcával és négyszer olyan gyakran használták a mobiltelefonjukat a kasszánál, mint a bankkártyájukat. „A MobilTárcával végrehajtott vásárlások átlagos értéke 2700 forint, míg a hagyományos bankkártyával történő tranzakciók átlaga 6600 forint.  Ez különösen jó hír a bankok számára, hiszen a MobilTárca képes a kisebb összegű készpénzes vásárlásokat tömegesen elektronikus útra terelni.” – hangsúlyozta Pukler Gábor, a Magyar Mobiltárca Szövetség elnöke.

„A kereskedők is szívesebben fogadják a MobilTárcát, hiszen sokkal gyorsabban lehet fizetni kisebb összegű termékekért, mint a hagyományos fizetési megoldásokkal. Nincs szükség PIN kódra és külön alkalmazást sem feltétlenül kell megnyitni a mobiltelefonon ahhoz, hogy használhassuk a MobilTárcánkat” – mondta el Pukler. 

A tesztelők elsősorban a használat biztonságával, a fizetési folyamat gyorsaságával és egyszerűségével voltak elégedettek. A MobilTárca legfontosabb funkciójának az aktuális számla- és egyenleglekérdezést tartották.

A MobilTárca legfőbb előnye, hogy mindig kéznél van, hiszen a mobiltelefonunknál azonnal észrevesszük, ha nincs nálunk, míg a tárcánk esetében akár három óra is eltelhet, mire feltűnik, hogy hiányzik (forrás: GSM Association).

„A MobilTárca integráló szerepe képes a jelenlegi kártyahasználati szokásainkat megváltoztatni, és hozzájárul a tudatos vásárlás elterjedéséhez. A MobilTárca összességében jól teljesített a tesztidőszak első szakaszában és bebizonyította, már a kezdeti funkcionalitásával is piacképes.” – állapította meg a szövetség elnöke.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció