Telenor és UNICEF: közös erővel a gyermekek védelméért

Az UNICEF és a Telenor tegnap jelentették be együttműködésüket, melynek keretében új programokat, eszközöket – mint például a HelpAPP alkalmazás – vetnek be az internet tudatos használata, a gyermekjogok ismeretének terjesztése és a digitális zaklatás visszaszorítása érdekében. Az időzítés nem véletlen, hiszen november 20-a a gyermekek jogainak nemzetközi világnapja.

Az ENSZ Közgyűlése 1989. november 20-án fogadta el a gyermekek számára biztosítandó jogokat magába foglaló Egyezményt. Ettől fogva minden évben ekkor tartják a Gyermekjogok Világnapját. Nem meglepő tehát, hogy a Telenor Magyarország és az UNICEF Magyar Bizottság ezen a napon jelentették be, hogy egyesítik erejüket, s közösen keresnek megoldást, amivel megvédhetik a gyermekeket a digitális zaklatástól. Céljuk, hogy az internet biztonságos terep legyen a fejlődő gyermekek számára, és felhívják a figyelmet a gyermekjogok ismeretének fontosságára. A két szervezet máris előrukkolt néhány eszközzel. Ilyen például a HelpApp mobilalkalmazás, a Digitális világ oktatási anyag és az „Ébresztő-Óra” program.

 

Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója és Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság igazgatója

 

HelpAPP – az instant segítség

 

 

A Telenor vállalta az UNICEF által fejlesztett alkalmazás népszerűsítését, s remélhetőleg sokan tudomást szereznek róla, ugyanis nagyon hasznos. A zaklatás vagy bántalmazás áldozatául esett gyermekek számára nyújt gyors segítséget úgy, hogy a megadott adatok alapján tanácsot ad arra vonatkozóan, hogy miként érdemes kezelni a szituációt.

 

 

Az app letölthető a Google Play Áruházból, az App Store-ból és a Windows Marketplace felületéről is, tehát elérhető Android, iOS és Windows Phone alapú készülékekre egyaránt. Mint említettük, a Telenor kiemelt szerepet kapott a szoftver terjesztésében. Ennek megfelelően a HelpAPP megtalálható a szolgáltató kiemelt applikáció válogatásában és a go-portálon is.

 

„Ébresztő-Óra” – ismerd meg a jogaid!

 

A következő egy évben legalább 2000 gyermeket szeretnének közvetlenül elérni az ’Ébresztő-Óra” programmal, aminek célja, hogy növelje a gyermekjogok ismertségét az iskolákban. Így egyre több gyermek szeme nyílhat fel azáltal, hogy megtudja: igenis joga van a digitális világ zaklatásaitól mentes, biztonságos élethez.

 

Digitális világ

 

A Digitális világ nem más, mint a MediaSmart Hungary és a Telenor által összeállított, a 9-12 évesek médiaértését fejlesztő oktatási segédanyag. A 14 fejezetből álló tudástár kapcsán útjára indult egy pedagógusoknak szóló pályázat is, mely „A Digitális világ tanára” címet viseli.

 

Vírusvideók

 

A Telenor készített három rövidfilmet, kifejezetten a Gyermekjogok Világnapja alkalmából. A videók célja, hogy felhívják a figyelmet a gyermekek szexuális zaklatásában rejlő problémára. Ez a probléma pedig riasztóan nagy: a statisztikák szerint Magyarországon minden tízedik, Európában minden ötödik, világszinten pedig több, mint 10 millió gyermeket érint.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció