Majdnem egymillió Galaxy Geart adtak el két hónap alatt

A Samsung bejelentette, hogy nyolcszázezer Galaxy Gear okosórát adtak el a megjelenés óta, vagyis nagyjából két hónapja. Az óra az IFA szakkiállításon mutatkozott be hivatalosan szeptemberben.

Hiába kapott a Samsung okosórája sok negatív kritikát, úgy tűnik, a sikerét ez nem befolyásolja annyira, hiszen, ahogy korábban is írtunk róla, Oprah Winfrey kedvencek listáján is helyet kapott.

A vállalat most a számokról is beszélt, vagyis arról, hogy mennyi készüléket értékesítettek eddig. Az eladott órát mennyisége az egymillióhoz közelít: több mint nyolcszázezer darabot adtak el. Ez bizonyára annak is köszönhető, hogy nemrég bővült a Gear támogatottsága is, hiszen kezdetben csak a Note 3-mal volt kompatibilis.

A kütyü szeptember 25-től kapható hivatalosan, így nem egész két hónap alatt sikerült elérnie ezt az eredményt. A Samsung kiadott közleményében úgy nyilatkozott, hogy a Gear jelenleg a legjobb eladási mutatókkal rendelkező okosóra, és tervezik, hogy tovább bővítik támogatottságát.

 

Forrás: Mashable.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció