A BlackBerry mégsem adja fel?

A vállalatot nem vásárolták fel

Számos felvásárlási kísérlet mondott már csütörtököt a BlackBerrynél, a legutóbbi a Fairfax volt. A vállalatért 4,7 milliárd dollárt fizettek volna, ám végül másképp alakultak a dolgok.

Ahelyett, hogy pont került volna a BlackBerry ügy végére, még inkább összekuszálódtak a dolgok. A Fairfax végül nem vásárolta fel a céget, és a vezérigazgatót, Thorsten Heinst, aki 2012 eleje óta irányította a vállalatot, valamint több munkatársat is eltávolítottak pozíciójából. A vállalat ideiglenes vezérigazgatója pedig John Chen lett.

 

A vállalat szénája már több mint egy éve igencsak rosszul áll, és most sem látszik javulni a helyzet, miután az egyik legnagyobb részvényes, a Fairfax felhagyott a kísérlettel, hogy felvásárolja a BlackBerryt. A részvények így már az eddiginél is kevesebbet érnek, 16,4%-os esést mutatnak.

 

Ám, mint kiderült, a Fairfax 250 millió dollárt adott a vállalatnak, ugyanis a céljuk, hogy 1 milliárd dollárt szerezzenek, amiből majd talpra állhatnak. Ám közeli források úgy tudják, a Fairfax adja mind az egymilliárdot, amelynek csak egy része a mostani 250 millió. A támogatás feltétele az volt, hogy Chen legyen a vezérigazgató.

 

Chen kiváló múlttal és kapcsolatokkal rendelkezik, rendelkezik, amire Prem Watsa, a Fairfax elnök-vezérigazgatója szerint most igen nagy szüksége van a BlackBerrynek.

 

Forrás: Techspot.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció