Tulajdonosváltás a Tele-Scope-nál

A JobGroup eladta ügyfélszolgálati vállalkozását

 A JobGroup HR tanácsadó ás szolgáltató cégcsoport nemrég döntött úgy, hogy eladja ügyfélszolgálati vállalatát, a Tele-Scope-ot a Comforce Zrt-nek.

Ezután a felhőalapú ügyfélszolgálati központ szolgáltatást nyújtó Comforce Zrt. irányítja majd a Tele-Scope ügyfélszolgálati vállalkozást, mely körültekintő mérlegelés következménnyeként jött létre. A helyzetet úgy ítélték meg, hogy az átfogó ügyfélszolgálati tevékenységet végző cég további fejlődése legjobb kezekbe akkor kerül, ha csak és kizárólag evvel foglalkozó vállalkozás irányítja, a JobGroup csoport egésze pedig a stratégiailag ígéretesebb HR területekre tud koncentrálni.

 

 

A Tele-Scope már nem a JobGroup irányítása alá tartozik

 

Ez teszi lehetővé, hogy az új tulajdonos, a Comforce a Tele-Scope eddigi munkatársaira támaszkodva továbbra is kiemelt szolgáltatásban részesítse eddigi ügyfeleket.

 

Megítélésük szerint sikeres vállalkozást adtak el, hiszen a 7 éve létrehozott cég tavalyi, százmilliót meghaladó forgalmával a piac egyik vezető szereplője lett. A többnyelvű, 24 órás hívásfogadási szolgáltatásuknak, technikai hátterüknek és jól képzett, lojális kollégáknak köszönhető fejlődést követően került tehát sor a cég eladására, és biztosak a jövőbeni fejlődésében is.

 

A tavaly több mint 1 milliárd forint forgalmat lebonyolító JobGroup az idei évre elsősorban a megváltozott munkaképességű munkavállalók elhelyezkedésének felgyorsítását, a munkaerő közvetítés korszerű, digitális eszközeinek feltárását és a legjobb munkaerő megtartását segítő eszközök fejlesztését tűzte ki célnak.  

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció