Okos karóra a Nokia műhelyéből?

A hírek szerint a finn gyártó is készül egy okosórával, így még szélesebb kínálatra számíthatunk a hordható kütyük piacán. Vajon miben fogja felülmúlni a Nokia órája a Sony, a Google, a Samsung és az Apple versenyzőjét?

A Sony okos karórája már egy ideje hódít a piacon, a Samsung üdvöskéje is megérkezett, s a várakozások szerint hamarosan a Google műhelyéből is kikerül egy érdekes újdonság. A legfrissebb pletykák szerint a Nokia is szerencsét szeretne próbálni a viselhető kütyük frontján. Az alábbi fotók utalnak a dologra, melyeken Nokia márkajelzésű szíjak láthatók. Ha készül is a Nokia órája, nem vehetjük biztosra, hogy eljut a piaci megjelenésig, hiszen több folyamatban lévő projekt is sírba szállhat, ha a Microsoft felvásárolja a vállalatot.

Érdekesség, hogy korábban összeállt néhány volt Nokia dolgozó, s elindítottak egy okosóra projektet a Kicksarteren. A Leikr nevű eszköz GPS-ként is képes funkcionálni, így ideális útitársként funkcionálhat. Ennek fényében kissé ironikus, hogy magának a Nokiának még nincs saját okos órája, de a volt alkalmazottjaiból álló csapat már létrehozott.

 

 

A finnek egyébként 2004-ben terveztek egy, a mai okosórák ősének minősülő, nyakban viselhető kiegészítőt. Az alant látható eszköz infrán kommunikált a mobiltelefonnal, és nemcsak a pontos időt tudta mutatni, hanem képeket lehetett rá küldeni, melyekben 96 x 96 pixel felbontású színes kijelzőjén gyönyörködhettünk.

 

 

 

[Forrás: GSM Arena

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció