Apple iPhone bemutató szeptember 10-én és 11-én

Az Apple kiküldte a meghívókat következő sajtóeseményeire, melyeken a legújabb iPhone modellek debütálnak. Míg szeptember 10-én az Egyesült Államokban örülhetnek az új okostelefonoknak, addig szeptember 11-én egy külön rendezvény keretében Kínában is lehullik róluk a lepel.

Az Apple fanok örömére már nem sokat kell aludni a következő iPhone modellek – az iPhone 5S és iPhone 5C – bemutatójáig. Ezt kételkedés nélkül állíthatjuk, hiszen a gyártó kiküldte a szeptember 10-ére esedékes rendezvényre szóló sajtómeghívókat. Érdekesség, hogy rendhagyó módon az amerikai bemutató után egy nappal (szeptember 11.) Kínában is lesz egy Apple esemény, melynek központi témáját ugyancsak az új iPhone mobilok képezik.

Elképzelhető, hogy míg a nyugaton örvendezik a nép az iPhone 5S érkezése miatt, addig a több színben megjelenő, műanyag burkolatú iPhone 5C kizárólag Kínában kerül forgalomba. Ebben az esetben pedig teljesen érhető, hogy miért lesz két bemutató. A kínai rendezvény után az Apple valószínűleg nem vár decemberig a telefon piacra dobásával, s így szakít eddigi stratégiájával (eddig a Kínai Újév közeledtével landoltak a boltokban a mobiljai), ami sikereket hozhat számára.

A China Mobile-lal a folyamatos próbálkozások ellenére sem tudott megegyezni Tim Cook cége, így kizárólag a China Unicorn és Telecom szolgáltatók veszik fel kínálatukba az új almalogós készüléke(ke)t.

 

 

 

[Forrás: Unwired View]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció