Mobilszolgáltatást indított a Mol – Mol Mobile

Saját márkás mobilszolgáltatást indított hétfőn a Mol Nyrt. a Magyar Telekom hálózatára támaszkodva. A Mol Mobile szolgáltatást a társaság töltőállomásain lehet megvásárolni, a készülékkínálatban az induláskor hagyományos és érintőképernyős Samsung készülékek lesznek elérhetőek.

A két vállalatcsoport között az idén júliusban létrejött stratégiai együttműködés keretében kialakított szolgáltatás az olajvállalat szerint a Multipont Törzsvásárlóknak járó feltöltési kedvezmények, illetve az országos kúthálózatnak köszönhető könnyű elérhetőség miatt lehet vonzó az ügyfeleknek.

A régió olajipari vállalatai közül elsőként a Mol jelenik meg a mobilkommunikációs piacon, és a tervek szerint ez a szolgáltatás hamarosan regionálisan is elérhető lesz - fejti ki Horváth Dori Jenő, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója a közelményben.

A közlemény szerint a lépés illeszkedik a Mol magyarországi stratégiájába, amely bővíteni kívánja a töltőállomásokon kínált szolgáltatások körét. Ennek keretében indult például a Magyar Postával közösen a Postapont szolgáltatás, a kerékpárosokat megcélzó bringaprogram és a használt sütőolaj begyűjtését célzó akció is.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója júliusban írtak alá egy stratégiai megállapodást a két vállalat között. A megállapodás az értékesítés, a kiskereskedelem, az energia-kiskereskedelem és az informatika területét érintő együttműködésekről szól. A stratégiai dokumentum többek között szándéknyilatkozatot is tartalmaz a különböző kis- nagykereskedelmi szolgáltatások bővítéséről és további kereskedelmi együttműködések lehetőségeiről, valamint az informatikai és távközlési szolgáltatások területéről. Emellett a két vállalat megvizsgálja, hogyan tud a jövőben együttműködni a régiós piacokon.

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció