A Microsoft megerősítette a Windows 8.1 októberi megjelenését

A Microsoft bejelentette, hogy világszerte október 18-án érkezik hivatalosan a Windows 8.1.

A napokban írtunk róla, hogy a nemzetközi sajtóban megjelent egy hír, miszerint augusztus helyett októberben érkezik a Windows 8.1-es változata, amit most a Microsoft hivatalosan is megerősített.

 

 

Az új rendszer október 18-án debütál, és a Windows 8-cal rendelkező felhasználók ingyenesen érhetik majd el a Windows Store-ból. Ezen kívül – ettől a naptól – a kereskedőknél, valamint az indulást követően megjelenő termékeken is elérhető lesz.   A Windows 8.1 számos fejlesztést és beépített alkalmazást hoz magával, valamint személyre szabott Internet Explorer 11-gyel felszerelve érkezik, amelyet alapértelmezetten Bing keresőmotorral láttak el.  

 

Bővebben a rendszerről a „A Windows 8.1 Enterprise előzetese már elérhető” című cikkünkben olvashattok.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció