Bezárt az NSA útjában álló két titkosított email szolgáltató

Kénytelen volt leállítani működését két olyan titkosított email szolgáltató, amely az átfogó megfigyelést folytató amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) útjában állt - derült ki a BBC News jelentéséből.

A Lavabit a napokban állt le, ezt a titkosított email szolgáltatót használta az NSA kiterjedt elektronikus megfigyelési rendszeréről, a PRISM-ről részleteket kiszivárogtató Edward Snowden is, amikor a moszkvai repülőtéren rekedt.


"Nehéz döntést kellett hoznom: vagy bűnrészes leszek az amerikai nép elleni bűncselekményekben, vagy sutba dobom tíz év kemény munkáját és bezárom a boltot" - írja a texasi központú cég tulajdonosa, Ladar Levison a cég honlapján közzétett indoklásában. "Ha megtehetném, jogszerű módon szívesen megosztanám önökkel a döntésemhez vezető eseményeket, de sajnos nem tehetem" - fogalmazott.


A BBC tudomása szerint Levison jogi úton igyekezett megakadályozni azt, hogy az amerikai kormányzat hozzáférhessen ügyfeleinek adataihoz.


"Nagyon súlyos dolgot tanultam meg. Amíg a kongresszus nem lép, vagy nem születik hathatós precedens értékű bírósági döntés, nagyon nem javasolnám senkinek, hogy az Egyesült Államokkal fizikai kapcsolatban álló vállalatra bízza személyes adatait" - írta Levison.


Ladar Levison felülvizsgálati keresettel élt az illetékes fellebbviteli bíróságnál a Lavabit újraindítását lehetővé tévő kedvező döntés reményében.


A Lavabit technológiája más levelezési szolgáltatóknál nagyobb biztonságot képes nyújtani a felhasználóknak, mivel kizárólag a feladó és a címzett által megfejthető módon titkosítja az elektronikus leveleket.


A Lavabithez hasonló sorsra jutott egy másik tikosított kommunikációs szolgáltató, a Silent Circle levelezési szolgáltatása is, a Silent Mail. Mint a BBC írta, a cég azért jutott ilyen döntésre, mert nem tudta biztosítani, hogy a levelező szolgáltatás továbbra is teljesen titkos maradjon. Jon Callas technológiai igazgató blogbejegyzése szerint "a szolgáltatást (khm-khm) külső (khm-khm) nyomásra" kellett leállítani.


A cég honlapján közzétett közlemény szerint viszont a titkosított levelező szolgáltatást önként, "az eseményeknek elébe menve" állították le, mivel a Silent Circle mindig is "a lehető legkevesebbet akarta tudni ügyfeleiről", az elektronikus levelek azonban túl sok személyes információt és metaadatot tartalmaznak. A Silent Circle nem kapott semmiféle ilyen értelmű hatósági felszólítást vagy idézést az ügyben - szögezi le a közlemény.


A TechCrunch informatikai hírportálnak a Silent Circle vezérigazgatója, Michael Janke azt mondta, azért zártak be, mert "tudtuk, hogy az amerikai kormány meg fog keresni minket". Arra is kitért, hogy néhány ügyfelük "a közeljövőben hatósági látogatásra számíthat". A Silent Circle telefon, video és szövegtitkosító szolgáltatásai, a Silent Phone és a Silent Text változatlanul működnek.


A BBC megszólaltatta Jennifer Granickot, a Stanfordi Egyetem jogi karának internetes szabadságjogokkal foglalkozó szakértőjét, aki szerint a kiterjedt amerikai megfigyelési programnak messzemenő következményei lehetnek az internetes iparra. "Az amerikai kormány a nagy sietségében, hogy mindenki után kémkedjen, megfojthatja a legtermékenyebb iparágat, és a Lavabit bezárása éppen ennek lehet az előjele".

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció