Az energiapiaci kilátások befolyásolják a Telekom várható bevételeit

A Magyar Telekom energiapiaci szereplésének kilátásai erősen befolyásolják, hogy milyen mértékben nőhet a társaság teljes éves árbevétele idén - ezzel magyarázta Szabó János pénzügyi vezérigazgató-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján azt, hogy a cég stagnálásról növekedésre javította a 2013-ra vonatkozó árbevétel-előrejelzését a második negyedéves eredmények tükrében.

A vállalatvezető elmondta, hogy a társaság továbbra is elsősorban a vállalati ügyfelekre koncentrál ebben az üzleti szegmensben, a lakossági egyetemes energiaszolgáltatás területén pedig azt szeretné elérni, hogy a többi piaci szereplővel egyenlő feltételekkel jusson hozzá az erőforrásokhoz. Hozzátette, hogy erről folynak egyeztetések, előrelépés véleménye szerint szeptember-októberben várható.
 

Az EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredmény várható csökkenését még júniusban 9-12 százalékra módosított a vállalat a korábban jelzett 4-7 százalékos csökkenésről. Szabó János megismételte, hogy ezt egyrészt a macedón piaci eredmények várható hatása, másrészt a távközlési adó augusztus 1-jétől esedékes emelése indokolta.
 

A macedón piacról szólva elmondta, hogy ott a piac bővülése, az erős verseny komoly hatással van a Telekom bevételeire. A bevétel és az EBITDA csökkenése számottevő, ugyanakkor pozitív jelként értékelhető, hogy a vállalat megőrizte 48 százalékos piaci részesedését. Macedóniában ez évben spektrumtenderek zajlottak, amelyek lehetővé teszik a 4G szolgáltatás elindítását, ezt az idén év végéig tervezi megvalósítani a Telekom. Ugyanakkor a piacon lévő másik két szolgáltató is indult a tenderen.
 

A montenegrói piacon a vállalatvezető tájékoztatása a telekomadó bevezetése és az áfaemelés várhatóan csökkenti a fogyasztást, és ez befolyásolja a társaság bevételeit.
 

A magyarországi piacról Szabó János kiemelte, hogy a bevételi trend pozitívan alakul, ennek fő összetevője az energiapiaci bevételek növekedése, számottevően nőttek az informatikai bevételek is, és a készülékértékesítés is húzza a növekedést. Nőtt az érdeklődés az olyan szolgáltatások iránt, amelyeket készülékértékesítéssel együtt kínál a vállalat. Az okostelefon-értékesítés már a teljes telefoneladások kétharmadát adja, a táblagép-értékesítés pedig az egy évvel korábbinak az ötszörösére nőtt a második negyedévben. Az ilyen készülékeket vásárlók 84 százaléka mobilinternet-szolgáltatást is igénybe vesz - ismertette Szabó János.
 

Kérdésre válaszolva közölte, arra számít, hogy a kormány még az idén kiírja a frekvenciaértékesítési pályázatot. Elmondta, hogy a kormányzat a teljes frekvenciaállomány értékesítését tervezi, beleértve a meglévő és a közeljövőben lejárókat, valamint újakat is. Továbbra is nyitott kérdés azonban, hogy ez milyen formában valósul meg. Hozzátette: minden piaci szereplő számára fontos, hogy mielőbb megjelenjen ez a frekvenciatender.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció