M - Együtt ad ki nyomtatott magazint a SZIGET, a MEEX és a MOHA

A MOHA (Mindent az Oktatásról Hallgatóknak) magazint kiadó Scholaris és a MEEX Group 2013 áprilisában kötött stratégiai együttműködésével a legnagyobb magyar felsőoktatási magazin és legismertebb egyetemi programszervező csapat egyesíti erőit, és M, MOHA-MEEX magazin néven gondolja újra az összegyetemi kommunikációt.

Az így létrejövő egységes kommunikációs platform a legnagyobb integrált elérést biztosítja majd a 18–29 éves korcsoportban, amit a MEEX Group társtulajdonosa, a Sziget Kft. további felületekkel támogat.

Gerendai Károly elmondta, azért örül ennek a kiadványnak, mert 100%-ban a Sziget Kft. fesztiváljainak célcsoportját éri el nagyon direkten és hatékonyan. „Ezen a médiumon keresztül egész évben lehetőségünk lesz kommunikálni a fiatalokkal, nyomon követhetik majd a szervezés folyamatát, de közben mi is várjuk tőlük a visszajelzéseket, ezért a magazint szeretnénk minél interaktívabbá tenni.”

Balogh Balázs, a MEEX alapítója és ügyvezető igazgatója szerint a Szigettel való együttműködés lehetővé teszi számukra, hogy egy szélesebb fesztiválportfóliót kínáljanak a már meglévő célközönségnek, és persze, hogy kiszélesítsék azt az új rendezvények profiljának megfelelően. „A MEEX-MOHA kiadvány pedig remek elérést biztosít ehhez” – mondta.

Az egyesülés mögött meghúzódó filozófiáról Lebhardt Olivér, a MOHA főszerkesztője és kiadója elmondta: „Mi tudunk a legtöbbet az egyetemista generáció mindennapjairól, problémáiról és vágyairól, míg a MEEX és a Sziget ismeri szórakozási szokásait és a kultúrát, amiben élnek. Ha tetszik, mi a nappalokban, ők az éjszakákban jók. Logikus volt, hogy egyesítsük a nap 24 óráját.”

A távlati terveket illetően Kiss Gergő, az M, MOHA-MEEX magazin lapigazgatója elmondta: „Ősztől közös online felületet és applikációt indítunk, illetve több rendezvényt is tervezünk az együttműködés keretein belül. Célunk, hogy minél több módon és minél szélesebb körben érjük el a hallgatókat, és ezáltal új csatornákat, felületeket biztosítsunk hirdetőinknek.“

Az M, MOHA-MEEX magazin június 1-jén ingyenes fesztiválkülönszámmal jelenik meg 48+4 oldal terjedelemben, 20 000 példányban. A laphoz a felsőoktatási intézményekben elhelyezett állványokon, és a MEEX promóterein keresztül juthatnak hozzá a hallgatók.

Infó: http://scholaris.net/projects/M/mediakit/
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció