Stratégiai prioritás lesz a Big Data a következő öt évben

A hagyományos forrásokból származó adattömeg mellett az okostelefonok, érzékelők, videokamerák, intelligens mérőeszközök és egyéb hálózati eszközök is hatalmas adatmennyiséget állítanak elő nap mint nap. Ez az adatözön potenciális információs aranybánya. A Cisco megbízásából készült tanulmány ugyanakkor rámutat, hogy az informatikusok és a vállalatok számára egyelőre kihívást jelent az adatok stratégiai hasznosítása.

A Cisco® Connected World Technology Report (CCWTR) felmérés 18 ország informatikai szakembereinek körében vizsgálta a Big Data-projektek megvalósításával kapcsolatos informatikai felkészültséget, kihívásokat, technológiai hiányosságokat és stratégiai értéket.

Bár a legtöbb vállalat aktívan gyűjti, tárolja és elemzi az adatokat, a jelentés rávilágít arra, hogy sokuk számára a Big Data üzleti és informatikai vetületei egyaránt kihívást jelentenek. Miközben a válaszadók 60 százaléka egyetért azzal, hogy a Big Data a jövőben segíteni fogja a döntéshozatalt és hozzájárul a versenyképesség javításához, csupán 28 százalékuk számolt be arról, hogy az adatok már jelenleg is stratégiai értéket hoznak a cég számára.

A Cisco Connected World Technology Report (CCWTR) legfontosabb megállapításai a Big Data kapcsán


Big Data: nagy lehetőség, fontos prioritás


·    Az informatikai vezetők több mint kétharmada gondolja úgy, hogy a Big Data stratégiai jelentőségű téma lesz vállalata számára 2013-ban, valamint a következő öt évben. A legtöbben Argentínában (89 százalék), Kínában (86 százalék), Indiában (83 százalék), Mexikóban és Lengyelországban (egyaránt 78 százalék) voltak ezen az állásponton.  
·    A válaszadók több mint harmada (38 százaléka) számolt be arról, hogy bár rendelkezik Big Data-megoldással, megfelelő stratégiai tervre lenne szüksége annak hasznosítására.

A Big Data kibővíti az IT szerepkörét


A Big Data-projektek lehetőséget nyújtanak arra, hogy az IT divízió stratégiai partnerré váljon a szervezeten belül.
·    A válaszadók 73 százaléka gondolja úgy, hogy a Big Data-stratégia kialakításában az informatikai részleg fogja a legjelentősebb szerepet vállalni. Azonban a válaszadók egy része szerint más üzleti egységek is csatlakoznak majd ehhez a munkához, például a pénzügy (24 százalék szerint), a kutatás-fejlesztés (20 százalék), az üzemeltetés (20 százalék), a mérnökség (19 százalék), a marketing (15 százalék), illetve az értékesítés (14 százalék).

 A Big Data és az informatikai munkaerő


Számos vállalat jut arra a következtetésre, hogy a Big Data-projektek több üzleti egység bevonását, és ennek következtében új típusú együttműködést igényelnek. Bár a Big Data szempontjából a technológia is igen fontos, nagy szükség van olyan speciális gyakorlati képességekkel rendelkező kreatív munkatársakra, akik elképzelik és realizálják az adatokban rejlő lehetőségeket. Egyre nagyobb az igény az olyan informatikai szakemberek képzésére, akik jártasak ezen a speciális területen – például „adattudósokra”, akik képesek az adatokat sokatmondó információvá alakítani, kreatív és látványos módon szemléltetni az eredményeket, és feltárni azok lehetséges üzleti hatásait.
·    Az informatikai vezetők több mint fele (56 százalék) gondolja úgy, hogy a Big Data-projektek hatással lesznek az informatikai munkaerő-felvételre, 22 százalékuk szerint pedig ez a hatás jelentős lesz.

A Big Data hatása az IT beruházásokra


·    A válaszadók több mint fele gondolja úgy, hogy a Big Data a technológiai, létszám- és szaktudásbeli követelmények miatt rövid és hosszú távon egyaránt növelni fogja a szervezet informatikai költségvetését.
·    A megkérdezettek 81 százaléka volt azon a véleményen, hogy a Big Data-projektekhez felhőalapú számítási képességekre is szükség lesz.
·    Az IT-vezetők közel fele (48 százaléka) úgy becsülte, hogy a hálózati terhelés az elkövetkező két évben megduplázódik, 23 százalék várakozásai szerint a hálózati terhelés a következő két évben megháromszorozódik.
·    A válaszadók 40 százaléka vélte úgy, hogy vállalata felkészült a hálózati forgalom jelentős növekedésére.
·    A felmérésben résztvevők 27 százaléka gondolta úgy, hogy megfelelőbb informatikai irányelvekre és biztonsági intézkedésekre lesz szükség. 21 százalék említette, hogy nagyobb sávszélességre lesz szükségük.

Kihívások, akadályozó tényezők


Az IT-vezetők több területen is kihívásokról számolnak be a Big Data-megoldások bevezetése kapcsán: ezek közül első a biztonság, amelyet a rendelkezésre álló költségvetés és a  szakértelem követ.
·    Világszerte a válaszadók több mint negyede (27 százalék) állította azt, hogy az adatbiztonság és a kockázatkezelés komoly problémát jelent. A Big Data-projektekkel kapcsolatos legfontosabb adatbiztonsági kérdések között az adatok hatalmas mennyiségét, a különböző adatelérési lehetőségek számát, illetve a biztonsági költségvetés szűkösségét említették.

·    A biztonsági kérdések leginkább Kínában (45 százalék), Indiában (41 százalék), az Egyesült Államokban (36 százalék) és Brazíliában (33 százalék) meghatározóak.
·    Összességében a válaszadók közel negyede tekintette lényeges kérdésnek az informatikai részleg alacsony létszámát (13 százalék), illetve a Big Datával kapcsolatos szakértelem hiányát (10 százalék.

Adatok mozgásban: az új adatforrások új lehetőségeket teremtenek


Létezik egy igen fontos, és nagyrészt kihasználatlan adattípus, mégpedig az eszközök, érzékelők és videokamerák által valós időben előállított adatok, amelyek valós idejű felhasználás esetén a legértékesebbek. A Cisco ezeket mozgásban lévő adatoknak (Data in Motion) nevezi. A hálózat képes összefüggést teremteni az ilyen valós idejű adatok között, például összekapcsolni egy adott személy vagy eszköz helyét, identitását és jelenléti állapotát (tehát hogy elérhető-e vagy sem), amelynek alapján az alkalmazások azonnal döntéseket hozhatnak vagy műveleteket végezhetnek, sőt, akár jövőbeli események előrejelzésére is képesek lehetnek. A gépek egymás közötti, automatizálási célú kommunikációja jó példa arra, hogy a valós idejű adatok rendkívül értékesek lehetnek például a termelési folyamatok optimalizálása során. A Cisco Visual Networking Index globális mobil-adatforgalomra vonatkozó 2012–2017-es előrejelzése szerint 2017-re több mint 1,7 milliárdot tesz majd ki a gép-gép (M2M) kapcsolatok száma.


·    A válaszadók 73 százaléka tervezi a digitális érzékelőkből, intelligens mérőeszközökből, videókból és más, nem hagyományos „okos” hálózati eszközökből származó adatok felhasználását Big Data-projektek keretében.
·    Az elfogadottság még korai szakaszban jár: világszerte csak a felmérésben résztvevők 33 százaléka rendelkezik konkrét tervvel az új adatforrások kihasználását illetően.
·    Kivétel ez alól Kína (64 százalék), India (59 százalék) és Argentína (50 százalék), ahol az IT-vezetők jelentős része számolt be arról, hogy vállalatuknál már folyamatban van az új adatforrások hasznosítása.

Honnan származik az adatáradat?

A vállalatok már jelenleg is számos különböző típusú információt gyűjtenek és/vagy használnak, köztük strukturált és strukturálatlan adatokat.
·    A felmérésben résztvevő vállalatok körében a következő adatforrások a leggyakoribbak:
o    74 százalék gyűjt aktuális adatokat.
o    55 százalék gyűjt múltbeli adatokat.
o    48 százalék gyűjt felügyeleti rendszerekből és érzékelőkből származó adatokat.
o    40 százalék hasznosít olyan valós idejű adatokat, amelyeket használat után töröl. A valós idejű adatok felhasználása az átlagosnál jóval magasabb volt Indiában (62 százalék), az Egyesült Államokban (60 százalék) és Argentínában (58 százalék).
o    32 százalék gyűjt nem strukturált adatokat, például videoanyagokat.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció