Networkshop 2013

Idén Sopronban, a Nyugat-Magyarországi Egyetemen rendezik meg a Networkshop 2013 konferenciát. A felsőoktatási, a köznevelési, a tudományos, a közgyűjteményi és a civil szféra neves képviselőinek részvételével sorra kerülő megnyitót követő részletes szakmai program keretében mintegy 300 résztvevő hallgatja majd meg a 7 szekcióban megtartásra kerülő 116 előadást.

A NETWORKSHOP konferenciák minden évben fontos szerepet játszanak az NIIF Program külföldön is ismert és elismert eredményeinek bemutatásában, a hazai közel 2,5 milliós kutatási-oktatási-közgyűjteményi szféra számára rendelkezésre álló, Európa élvonalához tartozó világszínvonalú hazai információs infrastruktúra és az arra épülő alkalmazások továbbfejlesztésében és a nemzetközi kapcsolatok bővítésében.

 

 

Az idei konferencia programjában egyaránt megtalálhatók a nagysebességű hibridhálózati technológiákkal, a korszerű hálózati szolgáltatásokkal, az új intézményi rendszerekkel, a közgyűjteményi és könyvtári tartalomszolgáltatással, a közösségi információs rendszerekkel, az alkalmazás-fejlesztési, az oktatási, a hálózatbiztonsági, és a szuper-számítástechnikai kérdésekkel foglalkozó témakörök.http://nws.niif.hu/  

 

Időpont:  2013. március 26-án, kedden 12:30 óra  

 

Helyszín: „P” Épület (Sopron, Cházár András tér 1.) „B” terem

Moderátor: Pártai Lucia

 

 A sajtótájékoztatón résztvevő kiemelt személyiségek:

1./ Prof. Dr. Faragó Sándor, Nyugat-magyarországi Egyetem rektora

2./ Dr.Fodor Tamás, Sopron polgármestere

3./ Prof.Dr.Zombory László, BME egyetemi tanár, a HUNGARNET Egyesület elnöke

4./ Nagy Miklós, az NIIF Intézet igazgatója, a NETWORKSHOP 2013 konferencia titkára

5./ Tázló László, Cisco Magyarország, műszaki igazgatója, a NETWORKSHOP 2013 kiemelt támogatója  

 

További információkat ITT olvashat.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció