MWC – Bemutatkozott a Tizen mobil operációs rendszer

A Samsung és az Intel mobil operációs rendszerét az MWC-n ismerhette meg a nagyközönség. A nyílt forráskódú rendszer az Android potenciális alternatívája lehet.

Barcelonában mutatkozott be hivatalosan a Samsung és az Intel mobil operációs rendszere, a Tizen, amelyhez a két kulcsfontosságú szereplő mellé új partnerek is társultak már. Köztük a Huawei is, aki bejelentette, hogy csatlakozik a Tizen Assosiation operatív bizottságához, valamint az Orange is úgy nyilatkozott, hogy elkötelezte magát a Samsung és Huawei Tizen telefonok eladása mellett ebben az évben. A NTT Docomo pedig szállítóként csatlakozott a „csapathoz”.

A Samsung egyértelműen lát potenciált az operációs rendszerben, hiszen saját, Bada rendszerét is „becsomagolta” a Tizenbe. A CNET korábban a Samsung titkos fegyvereként emlegette a mobilháborúban, most pedig elkezdhet bizonyítani.

 

Forrás:CNET.com

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció