1,5 milliárd forintot szánna a kormány az IdomSoft Zrt. állami tulajdonba vételére

A kormány vizsgálja az IdomSoft Informatikai Zrt. közvetett állami tulajdonba vételének lehetőségét annak érdekében, hogy egyes, az állam működése szempontjából kiemelt fontosságú informatikai rendszerek működtetése, illetve folyamatos fejlesztése a jelenleginél költséghatékonyabb, ugyanakkor magasabb biztonsági szintű legyen; a tranzakcióra legfeljebb 1,5 milliárd forintot szánna a kabinet.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint a kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy vizsgálja meg az IdomSoft Informatikai Zrt. 100 százalékos részvénycsomagjának közvetett állami tulajdonba vételének lehetőségét úgy, hogy a tranzakció megvalósulása esetén a vállalat a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) tulajdonosi joggyakorlása alá kerüljön, és a nemzeti fejlesztési miniszter szakmapolitikai felügyelete mellett működjön.
 

A kormány továbbá felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az IdomSoft tényleges piaci értékének megállapítása céljából független szakértő szervezet, illetve szervezetek közreműködésével a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a NISZ Zrt. útján végezze el a cég teljes körű átvilágítását, november 30-ig.
 

A kormány arra is felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az így megállapított, de legfeljebb – a tranzakció előkészítésével, valamint lebonyolításával összefüggő költségekre is fedezetet nyújtó – 1,51 milliárd forint összegkereten belül hozza meg a szükséges döntéseket és amennyiben ez megalapozza, úgy intézkedjen annak végrehajtásáról, december 10-ig.
 

A fejlesztési miniszternek kell gondoskodnia arról is, hogy a tranzakció végrehajthatóságáról szóló döntéssel egyidejűleg az MNV Zrt.-n keresztül a NISZ Zrt. alaptőkéjét legfeljebb 1,51 milliárd forinttal megemeljék azzal, hogy a rendelkezésre bocsátott összeg kizárólag a tranzakció előkészítésével, valamint lebonyolításával összefüggő fizetési kötelezettségekre – beleértve a vállalat esetlegesen fennálló hitelállományának és harmadik személyek felé fennálló tartozásállományának kiváltását – fordítható. A tőkeemelés határideje december 21.
 

A tranzakció fedezetére szolgáló 1,51 milliárd forintot átcsoportosítják a rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére az állami tulajdoni részesedések növekedését eredményező kiadások jogcímcsoport javára.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció