Az Év Honlapja - hosszabbítás

A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők meghosszabbították "Az Év Honlapja" pályázat jelentkezési határidejét, így egészen 2012. november 11. éjfélig lehet pályázniuk az elismerésre vágyó honlapok készítőinek, illetve tulajdonosaiknak.

A szervező csapat az utolsó hét jelentkezőit azzal segíti, hogy a pályázat hivatalos Facebook oldalára közzétesz egy bővebb ismertetőt a 25 kategória mindegyikéről azoknak, akik esetleg még nem tudták pontosan behatárolni honlapjukat. 

 
A zsűri a pályázat végleges lezárása után - november 12-én - kezdi el értékelni a honlapokat és két héten belül kihirdeti a nyertest egy ünnepélyes gálaest keretében.
 
 
"A szakmai prémium válogatott emberekből áll, akik mind gyakorlati mind elméleti téren ismert szaktekintélyek. Rengeteg feladat vár rájuk és hatalmas a felelősségük. Idén még a tavalyinál is komolyabb mezőnyre számítunk: parázs vitákra, szakmai csörtékre és sok időre lesz szükség, hogy átválogassuk a várható termést!" - mondta Varga István, a pályázat alapítója az előttük álló munkáról.
 
 
"Az Év Honlapja" díjátadójának idén a Best Western Hungária Hotel ad majd otthont 2012. november 26-án. A hagyományoknak megfelelően idén is egy online marketing témájú workshop kerül megrendezésre "All day... all web?" címmel a díjátadó napján. A workshop teljes programja, illetve a jelentkezési felület elérhető a www.azevhonlapja.hu weboldalon.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció