Fotókon az LG Nexus mobilja

Lencsevégre került az LG által gyártott, Android 4.1.2 operációs rendszer köré épülő Nexus mobil.

Az utóbbi időben sorra gyűltek a pletykák arról, hogy az LG gyártja majd a következő Nexus okostelefont a Google számára. Úgy tűnik, hogy a mendemondák igaznak bizonyultak, ugyanis megjelent néhány fotó, melyeken egy, az Android Jelly Bean rendszer új verzióját futtató LG mobil pózol.

A képekből kiderül, hogy az LG újdonsága az Android 4.1.2-es verziójának referenciamodellje lesz, mely a Jelly Bean továbbfejlesztett változatának tekinthető. A mobil előlapján elterülő 4,7 hüvelykes megjelenítő állítólag 1280 x 768 pixel felbontású és LCD, vagy IPS technológiával készül. Ez utóbbi visszalépésnek tűnik a Galaxy Nexus kijelzőjéhez képest, melyben a feketét hűen visszaadó Super AMOLED technológia érvényesül.

Visszatérve az LG Nexus modelljéhez, az előzetes információk szerint egy 1,5GHz-es, négymagos Qualcomm Snapdragon S4 processzor, 2GB RAM, és 8, vagy 16GB belső tárhely lakozik a belsejében, s ez igen erőteljes összeállításnak ígérkezik. Hasonló hardver dolgozik egyébként a gyártó nemrég bemutatott csúcsmodelljében, az Optimus G-ben is.

Szerencsére az LG nem hanyagolta el a telefon külsejét sem: a Galaxy Nexust idéző előlapon érintőképernyőbe integrált vezérlőgombokkal találkozunk, ahogy egy Nexus modelltől azt el is várhatjuk. A szupervékony újdonság hátlapja kifejezetten egyedi, szerintünk egyfajta kristályszerűen csillogó műanyagból készült, de ennek ellenére nem kelt gagyi hatást, inkább stílusos. A hátlapon figyel a 8 megapixeles kamera, illetve a LED villanó nyílása, valamint a Google és az LG logója. A készülék állítólag fixen beépített akkumulátorral érkezik, melyet vezeték nélkül is tölthetünk majd.

A hírek szerint már október végén bemutatkozhat az Android 4.1.2 Jelly Bean operációs rendszer, s vele együtt az új Nexus készülék is.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció