Az NMHH elnöke önálló internetes gyermekvédelmi törvényt javasol

Egy önálló internetes gyermekvédelmi törvény hatékonyan szolgálná a fiatalok védelmét a világhálón megjelenő veszélyek ellen - mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke Az internet hatása a gyermekekre és a fiatalokra című nemzetközi konferencián kedden Budapesten.

Szalai Annamária a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat rendezvényén a gyermekvédelmi célkitűzések eszközeként beszélt az elektronikus kereskedelemről szóló törvényről is, amelynek módosítása szintén a világháló gyermekbaráttá tételét szolgálná. Emellett úgy vélte: egy testület felállítása, amely az internet káros hatásaival foglalkozik, hatékonyan segítené a fiatalok védelmét.     Szalai Annamária fontosnak nevezte a pozitív családi mintát, ezért - mint mondta - a hatóság a szülői tudatosság erősítése érekébe is számos lépést tett. Ezek közé sorolta a médiatörvény által bevezetett korhatári besorolások széles körű elterjesztését, amelyekkel már az interneten vagy a televíziók világhálón megjelenő tartalmainak megtekintésekor is találkozhatnak az emberek.     Sok felhasználónak problémát jelent a gyermekvédelmi beállítások használata az interneten vagy az okostelefonokon. Szalai Annamária felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete - a hatósággal együttműködve - elkészített egy leírást, amely lépésről lépésre vezeti végig a felhasználókat a tennivalókon a gyermekzár alkalmazása érdekében.     Az NMHH elnöke elmondta: a hazai iparági szereplők készek az együttműködésre, így a káros tartalmak bejelentése után akár néhány órával eltávolítják a kifogásolt tartalmakat, sőt az Országos Rendőr-főkapitányság és a hatóság között kötött együttműködési megállapodás eredményeként az esetleges bűncselekményekről a rendőrség is azonnal tudomást szerez.     Az interneten számos értéket is találhatnak a fiatalok - hangsúlyozta a hatóság vezetője, hozzátéve: az NMHH épp ezért támogat olyan, kiskorúak számára készülő tartalmakat, amelyeket például az egyszervolt.hu vagy a tevezzokosan.hu oldal kínál.


Kövér László, az Országgyűlés, valamint a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnöke beszédében úgy fogalmazott: nincs jövő internet nélkül, de ha meg akarjuk nyerni a jövőt, meg kell szelídíteni a világhálót, elsősorban úgy, hogy megtanuljuk annak használatát.     A gyermekeket a házelnök szerint arra kell megtanítani, hogy képesek legyenek különbséget tenni hasznos és haszontalan, értékes és értéktelen között, valamint arra, hogy ha bajba kerülnek, tudják, hogyan kérhetnek segítséget.     Kövér László úgy vélte, hogy a tudatos internethasználatra nevelésben az államnak, a civileknek és a közösségeknek egyaránt van tennivalójuk.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció