Lenovo: 8 milliárd dollár negyedéves árbevétel

A Lenovo-csoport közzétette a 2012. június 30-ával végződő első pénzügyi negyedév eredményeit, mely szerint a csoport 8 milliárd dollár árbevételt ért el, ami 35%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A Lenovo első negyedévi nettó nyeresége ugyanakkor az előző év azonos időszakához képest 30%-kal, 141 millió dollárra nőtt, ékesen bizonyítva, hogy a vállalat a kihívásokkal teli piacon is képes a nyereséges növekedés fenntartására.

A világ második legnagyobb PC gyártójaként a Lenovo a negyedév során minden eddigénél magasabb, 15%-os piaci részesedést szerzett, ezáltal jelentősen maga mögé utasította versenytársait. Egy olyan iparágban, ahol a személyi számítógépek értékesítése átlagosan csaknem két százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a Lenovo személyiszámítógép-értékesítése az első pénzügyi negyedévben 24,4%-kal nőtt az előző évhez képest, így a Lenovo növekedése már sorban a 13. negyedévben haladja meg az PC-szektor átlagos növekedési ütemét. Emellett a Lenovo immár a 11. egymást követő negyedévben produkált gyorsabb növekedést a négy legnagyobb személyiszámítógép-gyártónál.

A Lenovo kiegyensúlyozott növekedést ért el az összes földrajzi régióban, vevőszegmensben és termékcsoportban annak köszönhetően, hogy a vállalat folytatta „protect and attack” elnevezésű stratégiáját, mely a már bejáratott piacokon való jelenlét megerősítése mellett a potenciális új piacok megszerzésére irányul. Az iparág egy új korszakba, a PC-plusz korszakba lépésével a Lenovo is határozott lépéseket tett annak érdekében, hogy kedvező pozícióba kerüljön az új iparági tendenciának megfelelően, mely szerint egyre több táblagép, okos TV és okostelefon kerül a termékmixbe.

A vállalat első negyedévi bruttó nyeresége az előző év azonos időszakához képest 30 százalékkal nőtt, 12 százalékos bruttó árrés mellett. Az üzemi nyereség az előző év azonos időszakához képest 48 százalékkal, 182 millió dollárra nőtt. Az első negyedévben az egy részvényre jutó nyereség 1,37 cent (10,63 hongkongi cent) lett. A nettó pénzeszköz-tartalék értéke a 2012. június 30-i állapot szerint 3,7 milliárd dollár volt.

Két héttel ezelőtt a Lenovo globális partneri együttműködési megállapodást kötött az EMC-vel. Az együttműködés keretében induló szervertechnológia-fejlesztési program elősegíti az innovációt, valamint erősíti a Lenovo pozícióját az x86-os ipari szabványos szerverek területén. A megállapodás értelmében a Lenovo saját neve alatt értékesíti a szervereket, idővel pedig egyes EMC tárolórendszerekbe is beépíti azokat. A Lenovo egy nagy versenytárs helyébe lépve alakított ki olyan OEM és viszonteladói kapcsolatot, amelyben a vállalat az EMC piacvezető hálózati adattároló megoldását nyújtja ügyfeleinek kezdetben Kínában, majd világszerte.

A Lenovo és az EMC egy vegyesvállalat létrehozásáról is megállapodott, melyben a Lenovo lesz a többségi tulajdonos. Az EMC Iomega üzletágának egyes eszközeit és forrásait átvéve a vegyesvállalat hálózatra csatolt tárolórendszereket (NAS) fejleszt és értékesít a kis- és középvállalkozások, valamint az elosztott vállalati telephelyek részére világszerte.

Az EMC-vel kötött megállapodás nincs számottevő hatással a Lenovo nyereségére.

Az első pénzügyi negyedévben a Lenovo egy ipari bázis létrehozását is bejelentette a kínai Wuhanban, ahol a vállalat integrált létesítményt épít, amely a Lenovo mobil internetes és otthoni használatra szánt digitális termékeinek kutatásával, fejlesztésével és gyártásával foglalkozik majd. A gyár várhatóan 2013 októberében nyitja meg kapuit.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció