SAP: Alapításának hetedik évfordulóját ünnepli a hazai fejlesztőközpont

Hétéves születésnapját tartja az SAP hazai fejlesztőközpontja, az SAP Labs Hungary. 2005 nyarán 70 fejlesztővel kezdte meg működését a világpiacra alkalmazásokat készítő központ, mely mára 250 magasan képzett szakember számára nyújt munkát.

A magyar egységet eredetileg logisztikai megoldások készítésére hívta életre a nemzetközi szoftvergyártó, ám idővel e fókusz megtartása mellett Európa legjelentősebb, mobileszközökre fejlesztő csapatát is Budapesten hozta létre, építve a hazai felsőoktatás erősségeire. Míg kezdetben részalkalmazások készítését utalta ide az SAP, mára teljes komponensek, termékek felelőssége is Magyarországra került. 

Az egyetemekkel való sikeres kooperációt jelöli a siker egyik kulcsának a fejlesztőközpontot a megalakulása óta vezető Dudits Ádám. „Évek óta kooperálunk egyetemekkel, ennek keretében például ingyenes tanfolyamokat tartunk, valamint számos intézmény csatlakozott felsőoktatási programunkhoz. Ezek, valamint a gyakornoki programunk, a munkatársaink megbecsülése, képzése, az előrelépési lehetőségek, a szoftvercég jó hírneve is szerepet játszottak, hogy az SAP-t választották az egyik legjobb karrierindító munkahelynek Magyarországon”-mondja az ügyvezető igazgató, utalva arra, hogy a munkavállalók átlagéletkora viszonylag alacsony, 32 év.
 
Ugyanakkor a szakmai munka nem csak Budapestre korlátozódik, mivel amit itt fejlesztenek, azt a világ számos vállalata használja, ezért előfordul, hogy az ügyfél külföldi telephelyén szükséges további feladatokat ellátni a hazai szakembereknek. A szoftverfejlesztés mellett a központ munkáját színesíti például a Magyarországra, és az orosz piacokra történő terméklokalizáció, a grafikai design tervezés egy része, valamint a fejlesztői terméktámogatás nyújtása.
 
Az SAP fejlesztőhálózata
 
A világ legnagyobb üzleti szoftvercégének fejlesztéseit az SAP Labs hálózata látja el, mely 11 országban (Brazília, Bulgária, Egyesült Államok, Franciaország, Németország, India, Írország, Izrael, Magyarország, Kanada, Kína) működtet egységeket.
 
2005-ben a hetedikként nyílt a magyar központ, legutóbb pedig a moszkvai, a tizenötödik egység közelgő beindítását jelentette be az SAP. Az IT-vállalat tavaly globális árbevételének (14,2 milliárd euró) 13,6%-át fordította kutatás-fejlesztésre, mely terület 60  000 munkatársa közül 17  000 embert jelent.
 
Az 1997-ben alapított SAP Hungary Kft. Magyarországon közel 500 főt foglalkoztat. Tavalyi éves árbevétele meghaladta a 15 milliárd forintot.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció