A Windows Phone 8 is október 26-án érkezik

Stephen Elop, a Nokia vezérigazgatója elárulta, hogy a táblagépekre és számítógépekre szánt Windows 8 megjelenésével egyidőben landol a piacon a rendszer mobil verziója, a WP8.

A Nokia feje, Stephe Elop elárulta a New York Times-nak adott interjújában, hogy október 26-án, a Windows 8 és Windows 8 RT premierjével egyidőben jelenik meg a piacon az okostelefonokra szánt Windows Phone 8. Kicsit sajnáljuk, hogy a cégvezér nem ejtett szót a platform köré épülő Nokia jövevényekről, de ha minden igaz, már nem kell sokáig várnunk rájuk sem.

Nem sok esély van rá, hogy a WP8 a fenti időpont előtt elérhetővé válik a publikum számára, még annak ellenére sem, hogy a gyártók már augusztus elején megkapják annak Release To Manufacturing (RTM) verzióját, mely elengedhetetlen a sorozatgyártás megkezdéséhez.

A közeljövőben megjelenő Lumia modellek jelentős előrelépéssel kecsegtetnek a jelenleg piacon lévő testvéreikhez képest, hiszen a Windows Phone 8 operációs rendszer új távlatokat nyit meg a hardveres felszereltség területén. ez nem minden, ugyanis az új Lumiák multimédiás képességei is kiemelkedőnek ígérkeznek a PureView képalkotási technológia integrálása miatt, melynek tényét már maga a Nokia is megerősítette.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció