Tatán rendezi az NJSZT az idei Közép-Európai Informatikai Diákolimpiát

Tatán rendezi meg a Neumann János Számítógéptudományi Társaság  – július 8. és 12. között – az idei Közép Európai Informatikai Diákolimpiát, amelyet az idén a Google is kiemelten támogat, s ennek jegyében a konferencia résztvevői a nyitónapon videókonferencia-beszégetést folytathatnak a Google fejlesztőlaboratóriumának munkatársaival is. A verseny megnyitójára várják Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárt is, aki elvállalta a rendezvény feletti védnökséget.

Az első Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát (International Olympiad in Informatics, IOI) 1989-ben rendezték meg az UNESCO támogatásával. Az első versenyen Szófiában 13 ország, egy évvel később Minszkben már 25, 1992-ben Bonnban pedig 46 ország vett részt 4-4 tagú csapatokkal.


A gyorsan népszerűvé váló verseny láttán a román delegáció 1993-ban felvetette, hogy meg kellene rendezni a közép-európai országok hasonló versenyét. Hivatalosan nyolc közép-európai ország kezdeményezte 1994-ben a Közép-Európai Informatikai Diákolimpiát (Central-European Olympiad in Informatics, CEOI), a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) szereplők közvetlen utánpótlásának versenyeztetésére, ahol minden országot legfeljebb 4 versenyző képvisel.

 

Magyarország – az 1996-os veszprémi Nemzetközi Informatikai Diáklimpia mellett eddig az 1995-ös, a 2001-es és a 2005-ös Közép-Európai Informatikai Diákolimpiákat rendezte meg Szegeden, Zalaegerszegen illetve Sárospatakon, s ezt követi most a 19. Közép-Európai Informatikai Diákolimpia Tatán.

 

A részletekről a szervezők folyamatos tájékoztatást adnak a http://ceoi2012.elte.hu/ weboldalon.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció