Több mint 200 új funkcióval érkezik az Apple iOS 6

Az Apple bemutatta az iOS 6 előzetes verzióját, mely idén ősztől érhető el az iPhone, iPad és iPod touch készülékek felhasználói számára: többek közt megújult Térképek, új Siri-funkciók, Facebook integráció, megosztott fotóadatfolyamok és új Passbook alkalmazás is érkezik.

 

Az Apple előzetes bemutatót tartott a világ legfejlettebb mobil operációs rendszerét több mint 200 új funkcióval gazdagító iOS 6 szoftverről, melynek bétaverzióját már elérhetővé tette az iOS Developer Program tagjai számára. Az iOS 6 ingyenes frissítésként idén ősztől érhető el az iPhone, iPad és iPod touch készülékek felhasználói számára. Az iOS 6 újdonságai között említhető a teljesen megújult Térképek alkalmazás, amely immár az Apple saját tervezésű térképeit használja, és olyan funkciókkal büszkélkedhet, mint a részletes navigáció vagy az impozáns látképeket biztosító új Flyover nézet. Újdonságnak számítanak a Siri új funkciói, például a támogatott nyelvek kibővített köre, illetve a sporteredményekhez, étteremajánlókhoz és moziműsorokhoz való könnyű hozzáférés. A Kontaktok és a Naptár alkalmazásban megjelenő Facebook integrációnak köszönhetően most már közvetlenül az Értesítési központból, a Siri alkalmazásból, valamint olyan, Facebook-kompatibilis alkalmazásokból is küldhetők bejegyzések, mint a Fotók, a Safari és a Térképek. Emellett bemutatkoznak a megosztott fotóadatfolyamok, valamint a Passbook alkalmazás, amellyel a jegyek és a belépők a lehető legegyszerűbb módon tárolhatók egyetlen helyen.

„A minden készüléken a lehető legjobb mobilos élményt nyújtó iOS 6 rendszerrel folytatódik az a rohamos innovációs ütem, amelynek köszönhetően az Apple újjáalkothatta a telefont és megteremthette az iPad kategóriát” – nyilatkozta Scott Forstall, az Apple iOS-szoftverágazatának vezérigazgató-helyettese. “Alig várjuk, hogy a több százmillió iOS-felhasználó megismerhesse az iOS 6 fantasztikus új funkcióit, köztük a megújult Térképek alkalmazást, a kibővített Siri-támogatást, a messzemenő Facebook integrációt, a megosztott fotóadatfolyamokat és az új, innovatív Passbook alkalmazást.”

 



Az iOS 6 részeként vadonatúj Térképek alkalmazást kap a felhasználó, amely immár vektoros térképelemekkel garantálja az éles grafikákat és szöveget, valamint rendkívül zökkenőmentes pásztázást, döntést és nagyítást tesz lehetővé. Az új, részletes navigáció beszédhangos útmutatással segít célba jutni, míg a fantasztikus Flyover funkció fotorealisztikus, interaktív 3D látképeket tár a felhasználó elé. Valós idejű forgalmi adatok adnak folyamatos tájékoztatást arról, hogy meddig tart majd az út, a forgalmi körülmények drasztikus változása esetén pedig az alkalmazás gyorsabb útvonalakat javasol. Emellett a helyi keresés több mint 100 millió vállalat adataira terjed ki, melyek információs kártyáin Yelp-minősítések, értékelések, aktuális ajánlatok és fotók is megtekinthetők.

A Siri immár az új iPad és az iPhone 4S felhasználói számára egyaránt elérhető, valamint az angol, a francia, a német és a japán mellett megjelenik benne a spanyol, az olasz, a koreai, a mandarin és a kantoni nyelv támogatása is. A Siri-t 15 országban való használatra optimalizálták, és még több lehetőséget kínál a telefon kizárólag hangvezérléssel történő kezelésére, legyen szó akár a legújabb sporteredmények lekéréséről, akár az éttermi asztalfoglalásról. A Siri a Facebook-állapot frissítésére, Twitter-bejegyzések küldésére és alkalmazások indítására is használható. A Siri emellett még magasabb szintre emeli a kihangosítási funkciókat az Eyes Free módnak köszönhetően, amellyel az iPhone kezeléséhez most már tényleg nincs másra szükség, mint hangutasításokra.

Az iOS 6 beépített Facebook integrációja a mobileszközök világában minden eddiginél teljesebb. Elég mindössze egy bejelentkezés, és a bejegyzések küldése az Értesítési központból, a Siri alkalmazásból, valamint olyan, Facebook-kompatibilis alkalmazásokból is lehetséges, mint a Fotók, a Safari és a Térképek. A Facebook-ismerősök adatait a rendszer a felhasználó valamennyi iOS-eszközén naprakészen tartja, a Kontaktok alkalmazásban automatikusan frissíti a megváltozott adatokat, a Naptár alkalmazásban pedig eseményeket és születésnapokat rögzít. A tetszésnyilvánításra továbbá közvetlenül az App Store áruházban és az iTunes programban is lehetőség nyílik, ahol az ismerősök ajánlásai is megtekinthetők.

Az iCloud szolgáltatás előnyeit ma már több mint 125 millió felhasználó élvezi, akiknek az iOS 6 a megosztott fotóadatfolyamok révén új lehetőségeket kínál, hogy fényképeiket megosszák barátaikkal és családtagjaikkal. Mindössze ki kell választaniuk a megosztani kívánt fotókat, valamint azokat a barátaikat, akikkel az albumot meg szeretnék osztani, akik ezután azonnal elérhetik a megosztott fotóadatfolyamot iOS-készülékükön, Mac számítógépük iPhoto és Aperture alkalmazásában, az interneten, és akár Apple TV készülékükön is. A megosztott albumban így a felhasználók barátaikkal együtt bármelyik képhez hozzászólásokat írhatnak, illetve tetszésüket fejezhetik ki.

Az új Passbook alkalmazással a lehető legegyszerűbb módon tarthatók egyetlen helyen a különféle jegyek, például a beszállókártyák és a meccsbelépők. A Passbook leolvashatóvá teszi az iPhone vagy iPod touch készüléket kuponok érvényesítésekor, koncertre való belépéskor vagy szállodai bejelentkezéskor. A Passbook adott időben és helyen automatikusan is megjelenítheti a jegyeket a zárolt képernyőn, így ha a felhasználó épp kedvenc kávézójában jár, mindig kéznél lesz a hűségkártyája, amelyet rendeléskor vagy fizetéskor leolvastathat. A Passbook emellett az utolsó pillanatban történt repülőtéri kapuváltozásokra vagy késésekre is képes figyelmeztetni.

Az Apple elkötelezett támogatója az oktatás és a kisegítő lehetőségek terén alkalmazott innovatív megoldásoknak, erre épít az iOS 6 rendszerben bemutatkozó Guided Access funkció is. Ezzel az új funkcióval a szülők, a tanárok vagy a rendszergazdák a hardvergombok letiltásával egyetlen alkalmazásra korlátozhatják az iOS-eszköz használatát, amely különösen hasznos lehet például vizsgáztatáskor, illetve segíthet a fogyatékossággal élőknek a tanulásra összpontosítani. A Guided Access funkcióval emellett a bevitel is korlátozható a képernyő meghatározott részeire.

Néhány további példa az iOS 6 újdonságai közül:

• a világ legnépszerűbb mobilböngészőjének számító Safari alkalmazás továbbfejlesztései, például iCloud-lapok, offline olvasólisták, fotófeltöltés és teljes képernyős nézet;
• FaceTime-hívások támogatása mobilhálózaton;
• VIP-postafiók beállításának lehetősége, amely megkönnyíti a fontosként megjelölt feladóktól kapott üzenetek gyors elérését;
• lehetőség a bejövő hívások rövid üzenettel való elutasítására, visszahívási emlékeztető beállítására és az új „Do Not Disturb” („Ne zavarj”) lehetőség használatára, valamint
• számos új, kifejezetten az iOS kínai felhasználóinak készült fejlesztés és szolgáltatás, például továbbfejlesztett szövegbeviteli lehetőségek, valamint olyan népszerű kínai szolgáltatások beépített támogatása, mint a Baidu, a Sina Weibo, a Youku és a Tudou.

Elérhetőség
Az iOS 6 bétaverzióját és szoftverfejlesztői készletét az iOS Developer Program tagjai már letölthetik a developer.apple.com webhelyről. Az iOS 6 ingyenes szoftverfrissítésként jelenik meg az iPhone 4S, iPhone 4, iPhone 3GS, új iPad, iPad 2 és negyedik generációs iPod touch készülékekhez idén ősszel. Egyes funkciók nem feltétlenül lesznek elérhetők az összes készüléken.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció