Debreceniek nyerték az Infomaratont

Debreceniek érték el a legnagyobb sikereket az informatikai középiskoláknak szóló, idén harmadik alkalommal megrendezett, 24 órás Infomaraton kupán.

Az Infomaraton célja, hogy az informatikusnak tanuló középiskolásokat olyan életszerű helyzetek elé állítsa, melyekkel a szakmájukban gyakran fognak találkozni. Éppen ezért a versenyzőknek egy kerettörténetre felfűzött feladatsor megoldásával kellett bizonyítaniuk tudásukat, mely szerint egy légitársaság új irodaházba költözik, és az ehhez kapcsolódó infrastruktúra-tervezési és -építési feladatok elvégzésére keres megoldásszállítót. A verseny fővédnöke Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium informatikáért felelős helyettes államtitkára volt.

Az ország minden részéből érkező, háromfős csapatok számára 24 óra állt rendelkezésre ahhoz, hogy infrastruktúra-tervet, topológiaábrát, árajánlatot és projekttervet készítsenek, majd Windows és Linux rendszereket, valamint hálózatot konfiguráljanak és weboldalt építsenek a megrendelő számára. 

„Nagyon fontos megmérettetés ez a középiskolásoknak, akik így életszerű helyzetekben gyakorolhatják a szakmát. Ebbe pedig az is beletartozik, hogy nem csupán szakmai ismereteiket kell bizonyítaniuk, hanem tárgyalási, meggyőzési képességeiket is, és el kell adniuk a terveiket a zsűri számára" – emelte ki Szloboda Mihály, a verseny főszervezője.

A nyertes csapat a debreceni Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskolából került ki. Az intézmény tanulói több nemzetközi és hazai megmérettetésen bizonyították már felkészültségüket. Idén az Euroskills válogatóversenyén Enterprise ICT Team kategóriában elhozták az első három helyezést, és elnyerték az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny aranyérmét is. Az Infomaraton versenyen az első négy helyezés közül hármat az iskola tanulói szereztek meg, csak a győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium csapata tudott beférkőzni a második helyre.

A teljes Infomaraton 2012. verseny megszervezésébe és lebonyolításába több mint 550 munkaórát fektettek a szervezők, a döntőre összesen 1200 méter UTP kábelt, valamint 620 méter erősáramú kábelt használtak fel, a verseny során pedig 607 kWh áramot fogyasztottak.

„A legnehezebb feladat a projekt megtervezése volt. A legapróbb részletekig meg kellett tervezni a hatalmas épületek hálózati rendszerét, árajánlatokat keresni, megvalósítási projekttervet készíteni. Folyamatosan ittuk a kávét, a reggel öt és nyolc óra közötti időszak volt a legkritikusabb. A holtponton túllendülve visszatértünk az életbe, és újult erővel  tudtunk nekiállni a Drupal, illetve Packet Tracer feladatoknak” – emelte ki Kovács Tibor, a nyertes L00pback tagja, aki szerint a csapat sokat köszönhet felkészítő tanáruknak és osztályfőnöküknek, akiktől a Windows Server ismereteket, illetve a projektmenedzsmentet tanulták.

A nyertesek:

I. helyezett csapat (L00pback, Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola, Debrecen):
Mátrai János, Kovács Tibor, Mecsei Dániel

II. helyzett csapat (DarkBit, Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium, Győr):
Bokor Bence, Hajdu Csaba, Vizmeg Viktor

III. helyezett csapat (Power Users, Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola, Debrecen):
Kreszán Kristóf Dárius, Zeke Sándor, Csőke János

A verseny honlapja: http://infomaraton.hu

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció