6,65 milliméter vastagságú androidos mobillal készül az Oppo

A kínai gyártó szuperkarcsú jövevénye 0,03 milliméterrel vékonyabbnak ígérkezik, mint a Huawei Ascend P1 S, így kiérdemelheti a világ legvékonyabb okostelefonja címet.

Tapasztalataim szerint két táborra oszlanak az okostelefonos felhasználók: az egyik csoport a mobiltelefonok üzemidejét tartja fontosnak, a másik számára pedig a készülékek megjelenése az elsődleges szempont. Kevés olyan kütyü jelent meg eddig a piacon, mely mindkét brigád kedvére tett volna, hirtelen csak a Motorola Razr Maxx jut eszembe.

Jelenlegi cikkünk alanya minden bizonnyal azokat a júzereket veszi célba, akik számára a külsőségek képviselnek magasabb prioritást. Az Oppo nevű kínai gyártó újdonsága mindössze 0,65 milliméter vastag, szélei fém felhasználásával készültek, maga a készülék letisztult megjelenésű, kissé minimalista stílusú. A telefon fedélzetén vélhetően az Android rendszer teljesít majd szolgálatot, erre a kijelző alatt elhelyezett, kapacitív érintőgombok utalnak.

A világ legvékonyabb okostelefonja jelenleg a Huawei Ascend P1 S, most azonban úgy fest, hogy a nála 0,03 milliméterrel karcsúbb Oppo mobil megfosztja ettől a címtől.

Számodra fontos szempont készülékvásárláskor a telefon vastagsága?

[Forrás: Engadget]         

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció