Noreg: egyre több támadás éri az adatbázisokat

Történetének legeredményesebb pénzügyi évét zárta a Noreg Kft. a tavalyi évben, ugyanis a vállalat árbevétele meghaladta a 600 millió forintot. A Noreg Kft. teljes árbevétele 50-50 százalékban oszlik meg a termékek és szolgáltatások között.

A Noreg Kft., az üzletbiztonsági technológiák és szolgáltatások hazai szakértője a meglehetősen nehéz gazdasági körülmények ellenére rekord árbevételt ért el a tavalyi évben. A vállalat tovább növelte árbevételét a 2010-es esztendőhöz képest, amely így 2011-ben meghaladta a 600 millió forintot. Mindez azt is jelenti, hogy a vállalatoknak mindinkább létkérdéssé válik az üzleti biztonságuk, és hajlandóak többet költeni az egyre komplexebbé váló támadások kivédésére. A Noreg Kft. teljes árbevétele 50-50 százalékban oszlik meg a termékek és szolgáltatások között. A termékértékesítésből származó bevétel legnagyobb részét egy prémium adatbázis-védelmi megoldás, a Guardium tette ki, amely szakmai elismerést is hozott a vállalatnak, hiszen a Noreg Kft. „Információvédelmi megoldások” kategóriában elnyerte az IBM „Év Üzleti Partnere” díját. A szolgáltatások közül tavaly is az IBM-ISS termékekhez kapcsolódó tanácsadás volt a legnépszerűbb. A kimagasló pénzügyi eredményhez emellett a vállalat saját fejlesztésű kártyamenedzsment rendszere, a MARGARÉTA újabb sikeres bevezetése is hozzájárult.

„Az elmúlt évből nemcsak a növekedésre vagyunk a legbüszkébbek, hanem arra is, hogy portfóliónk bővítésével ügyfeleink igényeit új területeken tudjuk kiszolgálni. A saját fejlesztésű termékeinkre koncentráló üzleti stratégiánk helyességét pedig a hazai piac is visszaigazolta, hiszen a távközlési szektor egyik legnagyobb szereplője a MARGARÉTA kártyamenedzsment rendszert választotta intelligens kártyái kezelésére” – mondta Dr. Kőrös Zsolt, a Noreg Kft. ügyvezető igazgatója. „Idén is szeretnénk tovább haladni ezen az úton: már folyamatban van a MARGARÉTA funkcióinak bővítése, az OrchIDEA révén pedig hamarosan egy könnyen integrálható, magas rendelkezésre állású hitelesítő menedzsment megoldással fogunk megjelenni az IT-piacon” – tette hozzá Dr. Kőrös Zsolt.

IT-biztonsági trendek: mi várható 2012-ben

Elektronikus dokumentumok feldolgozása
Elengedhetetlen, hogy a vállalatok a mindennapi üzletmenetben használt elektronikus dokumentumokat (szerződések, számlák, megrendelések) biztonságosan dolgozzák fel. A Noreg újabb saját fejlesztésű termékének, az OrchIDEA-nak az elsődleges célja dokumentumok hitelesítése és a hitelesség ellenőrzése, illetve egyéb kriptográfia közeli funkciók megvalósítása, de bármilyen elosztott adat-, ill. dokumentum-feldolgozási feladat megvalósítására is alkalmazható. Az OrchIDEA legnagyobb előnye az, hogy a vállalat valamennyi, dokumentumokat felhasználó rendszeréhez integrálható, így a védelmi funkciók egy helyen valósíthatók meg, nem kell az egyes alkalmazásokhoz külön-külön kifejleszteni.

Adatbázisok védelme
Az adatok 75 százalékát adatbázisokból lopják el, és ez az arány folyamatosan nő. Egy nagyvállalati környezetben az alkalmazások számos platformon különböző adatbázis-kezelőket használnak. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a vállalatok sokszor megfeledkeznek a belső visszaélésekkel szembeni védelemről. A Noreg erre az egyre komolyabb problémára olyan prémium terméket ajánl ügyfeleinek, amely központosított, egységes megoldást biztosít a vállalatnál működő adatbázisok védelmére.

Keletkező logok feldolgozása

Nemcsak az adatbázisok naplóelemzése fontos, hanem a hálózati és biztonságtechnikai eszközöké, az operációs rendszereké, valamint az alkalmazásoké is. A súlyosbodó támadásokkal szemben egyre inkább olyan megoldásokra lesz szükség, amely az események millióit intelligens és integrált formában képes feldolgozni.

Mobil eszközök biztonsága

A vállalatok nehezen tudnak a biztonság terén a mobil eszközök dinamikus terjedésével lépést tartani, ráadásul az üzleti biztonságra a legnagyobb veszélyt még mindig saját munkatársaik jelentik. A vállalatoknak a mobil eszközök védelmét épp ezért központilag kell menedzselniük, és erre a célra legalább ugyanakkora hatékonyságú rendszert kell kiépíteniük, mint évekkel ezelőtt az asztali számítógépek, majd később a notebookok esetében. A helyzetet tovább nehezíti, hogy egy olyan megoldásra van szükség, amely nem csökkenti a felhasználói élményt, illetve használatával nem kell kompromisszumot kötni a vállalati biztonság és a compliance kötelezettségek terén sem. A Noreg által kínált mobil biztonsági rendszer, mindössze néhány órás telepítés után teljes felügyeletet valósít meg a mobil eszközök felett.


 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció