Az ötvenesek is sokat chatelnek

Az ötvenen túli netezők csaknem ugyanannyit chatelnek, mint a fiatalok, online telefonálásában pedig még náluk is aktívabbak.

    Magyarországon az 50 év felettiek közel egyötöde internetezik rendszeresen, ez az arány nemzetközi összehasonlításban alacsonynak számít. Bizonyos online kapcsolattartási formákban a netet használó hazai szeniorok viszont a nemzetközi átlagnál, sőt még amerikai társaiknál is aktívabbnak bizonyulnak. Miközben például az internetező amerikai 57-65 éveseknek csupán 43 százaléka látogat közösségi oldalakat, addig a magyar időskorúak csaknem kétharmada él online közösségi életet - derül ki az Ithaka Információs Társadalom- és Hálózatkutató Központ és a UPC Magyarország online kutatásából.

    A megkérdezettek 10 százaléka szinte állandóan online üzemmódban van, a regisztrációval rendelkezők 64 százaléka naponta ellátogat kedvenc oldalára, 50 százaléka pedig több mint száz ismerőssel áll kapcsolatban. Már körükben is népszerűbb a Facebook, mint az Iwiw, sokan mindkét oldalon regisztrálták magukat. A felmérésben részt vevők 69 százaléka nem használ semmilyen szűrőbeállítást, így például gyakran telefonszámuk, más elérhetőségük is publikus. A megkérdezettek 45 százaléka soha nem foglalkozott a biztonsági beállítások módosításával.
    A felmérés szerint az internetező szeniorok a rokonokkal, ismerősökkel való kapcsolattartásra használják ki leginkább az információs technológiák nyújtotta lehetőségeket. Az 50 év felettiek 46 százaléka a közvetlen családtagoktól, közülük is a fiatalabb rokonoktól tanulnak internetezni, 17 százalékuk szervezett képzésen vagy tanfolyamon sajátította el az online készségeket, harmada pedig autodidakta módon tanult bele a netezésbe.
    A válaszadók csaknem negyede használ rendszeresen internetes telefonszolgáltatást, ez 4 százalékkal nagyobb arány, mint a fiatalabbak esetében. Több mint egynegyedük azonnali üzenetküldő segítségével chatel, a válaszadók több mint fele a hagyományos, vonalas telefont is rendszeresen használja.

    A felmérésből kiderül, hogy a szeniorok 82 százaléka rendelkezik PC-vel, több mint egyharmaduk notebookot, laptopot (is) használ. Hetven százalékuknak van DVD-lejátszója, majdnem egynegyedüknek DVD-felvevője, amivel jócskán megelőzik a fiatalabb korosztályt. A műsorok rögzítéséhez a megkérdezettek csaknem fele még mindig hagyományos videómagnót használ.
    Az Ithaka kutatóintézet a UPC Magyarország megbízásából készítette el a Digital Media Report 2011-es kutatását, amely átfogó jelleggel vizsgálja a magyar internetező népesség kommunikációs, tartalomfogyasztási szokásait, a közösségi oldalakkal kapcsolatos felhasználói típusokat, a személyes adatok védelmével kapcsolatos attitűdöket és a digitális kultúra mindennapi életre gyakorolt hatásait. A kutatás adatfelvétele online kérdőív segítségével történt 2011 novemberében, a kutatásban összesen 1339 fő vett részt.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció