Üzleti etikai díjat kapott a magyar SAP

Egy vállalat nyert mindössze az informatikai szektorból a Magyar Public Relations Szövetség CSR versenyén. A szakmai szövetség negyedik éve rendezi a felelős vállalatok megmérettetését, melyet most több kategóriában is vizsgált. A zsűri 11 céget díjazott három csoportban. 

A példaértékű CSR gyakorlat 2010 címre, melyben az SAP Hungary Kft.-t ismerték el, olyan integrált, felelős programokkal lehetett nevezni, melyek meghatározott stratégia mentén valósultak meg az érdekcsoportok bevonásával, folyamatos ellenőrzéssel és visszacsatolással.
 
A szoftvercég pályázatában bemutatta, hogy társadalmi, környezetvédelmi, és gazdasági vonatkozásokat is vizsgálja önkéntes felelősségvállalási programjának tervezésekor, végrehajtásakor. Az anyavállalattól érkező kezdeményezéseket a helyi viszonyokhoz alakítják, a legjobban sikerülteket a központtal, illetve a többi leányvállalattal is megosztják, valamint lokális akciókkal teszik teljessé önkéntességüket.
 
Az SAP 2010-ben több, nagyobb volumenű CSR projektet is végrehajtott, melyek körébe tartozott például családok pénzügyi támogatása otthonuk újjáépítésében az árvíz sújtotta Edelényben, karácsonyi ajándékgyűjtés egy nógrádi gyermekotthonnak, óvodai kert felújítása Budapesten, az innovációt fejlesztő Lego League versenyen több iskoláscsapat támogatása, hulladékgyűjtés. 
 
Az önkéntes akciókról rászorultság alapján döntött és dönt a vállalat, figyelembe véve az erre fordítható erőforrásokat. Az informatikai cég munkatársai összesen körülbelül 1200 munkaórát fordítottak társadalmi programok megvalósítására.
 
Az elismerő okleveleket a Magyar Public Relations Szövetség közgyűlése utáni fogadáson adták át a díjazottaknak.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció