20 éves a magyarországi internet - Jubileumi kötetet adott ki az Internetszolgáltatók Tanácsa

A magyarországi internet kezdetét az Internetszolgáltatók Tanácsa (ISZT) 1991 októberétől számítja: ekkor kapcsolódott a világhálóra az első hazai számítógép. A kerek évforduló alkalmából jubileumi kiadvánnyal jelentkezik az ISZT.

A 20 éves a magyarországi internet - Ahogy a szakemberek megélték, megélik című kiadvány a korszaknyitáskori technológia és tartalom elemeit kutatja a különböző szakterületeken munkálkodó szakemberek visszaemlékezéseire építve. 
 
A 270 oldalas könyv egyes fejezeteiben megszólalnak az internet hazai megjelenésén dolgozó akadémiai-egyetemi szféra képviselői mellett a kezdeti kereskedelmi szolgáltatások létrehozásában meghatározó szerepet játszó internetszolgáltatók vezetői, munkatársai, valamint az internetes tartalmak előállításának úttörői.
 
Az elsősorban a szakértő közönség számára íródott könyv 23 fejezetében a "romantikus kezdetektől" vezeti végig az olvasót a első internetkapcsolattól az internetes tartalmak széles körű ismertségén át a világháló fogalmának ma is használt jelentéséig-jelenségéig. Bemutatja többek között az első online "hírportál" létrejöttét, de az internetes veszélyek  megtapasztalásának folyamata is külön fejezetet kapott.
 
A kötet összeállítói, mivel a digitális korszak evolúciójának részletes és kronologikus feldolgozásához és bemutatásához hosszú évek munkájára van szükség, leginkább egyfajta személyes múltidézésre törekedtek a könyv összeállításakor. 
 
A jubileumi kiadvány a hagyományos könyvárusi forgalomban nem érhető el, a szakmai közönség tiszteletpéldányt igényelhet a kiadó Internetszolgáltatók Tanácsánál.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció