A világ legbefolyásosabb személyiségei közt a Xerox vezetője

Idén is összeállította a világ legbefolyásosabb vezetőiről készített listáját a neves amerikai gazdasági magazin, a Forbes. A  legfrissebb felmérésükben A világ legbefolyásosabb színes bőrű női vezetői közé sorolták a Xerox elnök-vezérigazgatóját, Ursula Burnst.

Az 52 éves szakember még 1980-ban csatlakozott a Xeroxhoz, mint gépészmérnök-gyakornok, ahol évről évre egyre nagyobb kihívást jelentő feladatokat kapott a terméktervezésben és fejlesztésben. 2000-ben a Vállalati Stratégiai Szolgáltatásokért felelős első számú elnökhelyettesévé választották, és ezzel együtt átvette a gyártási folyamatok és az értékesítési lánc működésének irányítását is. Később a nemzetközi kutatási munkák, a termékfejlesztés, a marketing és a szállítmányozás vezetőjeként dolgozott. 2009-től látja el a Xerox elnök-vezérigazgatói posztját. Kinevezése óta a nevéhez fűződik az üzleti outsource megoldásokkal foglalkozó óriásvállalat, az Affiliated Computer Services (ACS) 2010-es felvásárlása 6,4 milliárd dollárért.

A Forbes listáján Burns mellett olyan elismert politikai, gazdasági és a szórakozató iparban dolgozó személyiségek kaptak helyet, mint az Amerikai Egyesült Államok First Lady-je, Michelle Obama; a világ leggazdagabb afro-amerikai médiasztárja, Oprah Winfrey; a nigériai gazdasági miniszter asszony, Ngozi Okonjo-Iweala; vagy 16-szoros Grammy-díjas énekesnő, a jelenleg első gyermekét váró Beyonce Knowles.

A Forbes teljes listája az alábbi linken érhető el: http://onforb.es/mSBZWh

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció