Autós szokások, változó igények

Az utóbbi hónapok benzináremelései és legújabban a tervezett jövedéki adó kivetése a bioetanol üzemanyagra időről-időre megnehezítik az autósok helyzetét. A Forensis Autóklub legújabb felméréséből – amelyet több, mint 6.000 autós válaszolt meg – kiderül, hogy az elmúlt egy évben történt, jelentős üzemanyagár emelkedés, bizony jelentősen megváltoztatta a felmérésben résztvevő autósok vásárlási szokásait.

Míg egy évvel ezelőtt, egy liter 95-ös benzin ára átlagosan 345 Ft volt, ez mára 380 Ft-ra emelkedett. Az autósok mindössze egyharmada mondja azt, hogy az áremelkedések hatására, továbbra is ugyanannyit autózik, mint egy évvel ezelőtt. Ami viszont ennél sokkal lehangolóbb eredmény, hogy a megkérdezett autóvezetők több mint fele már 25-50%-kal kevesebb kilométert tesz meg autójával, mint egy éve, köszönhetően a magasabb üzemanyag áraknak.

Mindamellett, hogy 89%-uk ma már sokkal jobban megnézi, hogy olyan benzinkúton tankolja autóját, ahol alacsonyabbak az üzemanyag árak, a megkérdezettek több mint egyharmada 5-10 ezer forinttal kevesebbet költ havonta tankolásra, mint a múlt évben, 10%-uk pedig már nem tankol rendszeresen.

A benzinkutakon nem csak az üzemanyag-vásárlás esett vissza, de a shopban is kevesebben vásárolnak, ami érthető, hiszen ez is egy módja annak, hogy a drágább üzemanyag miatti extra kiadásokat ellensúlyozzák az autósok. Az üzemanyag-kutak shopjaiban a megkérdezettek több mint 54%-a már egy évvel ezelőtt sem vásárolt, azóta viszont már további 39%-uk sem veszi igénybe ezt a vásárlási lehetőséget.

A felmérésből az is kiderül, hogy az autósok ma már sokkal megfontoltabbak és körültekintőbbek a tankolásnál, ami természetesen a magasabb üzemanyagáraknak köszönhető. Az autótulajdonosok 95%-a ma már tudatosan keresi az olcsóbb tankolási lehetőségeket, 53% százalékuk pedig kifejezetten a kedvezményes üzemanyag vásárlási lehetőséget kutatja, ahol azonnali kedvezményeket kaphat az üzemanyagok árából. Érdekes eredmény figyelhető meg a pontgyűjtő rendszerek kedveltségével kapcsolatban, hiszen a megkérdezettek mindössze 7%-a válaszolta azt, hogy ilyen pontgyűjtéssel próbálja csökkenteni az üzemanyag költségeit. Ennek egyik lehetséges magyarázata az lehet, hogy a magas üzemanyag árak mellett, az autósok inkább azonnali kedvezményekre és ílymódon alacsonyabb üzemanyagárakra tartanak igényt, semmint későbbiekben levásárolható és meghatározott üzemanyag forgalmazónál beváltható pontokra.

Amikor üzemanyagokról beszélünk, általában benzinre és dízelre gondolunk. A válaszokból azonban az is kiderül, hogy az LPG (autógáz) és az E85 (bioetanol) üzemanyag felhasználása iránt, egyre nyitottabbak az autósok. Ez talán nem is meglepő, hiszen a bioetanol ára átlagosan 275 Ft, az autógázé pedig ennél is alacsonyabb, 195-210 Ft körül mozog, amely mindkét esetben jelentősen a hagyományos üzemanyagok ára alatt van.

Még ha egy ilyen autó fogyasztása magasabb is, mint benzines társaiké, és az átalakításnak is van néhány tíz- vagy százezer forintos költsége, akkor is jelentős megtakarítás érhető el az üzemeltetés során. Így talán nem meglepő az az eredmény, hogy a válaszadók 62%-a jó és reális gondolatnak tartja azt, hogy autóját átalakíttassa LPG vagy bioetanol meghajtásúra, és 6%-a már most is a két megoldás valamelyikét használja.

A felmérés talán legtanulságosabb üzenete az, hogy az autós családok legnagyobb része (35%-a) a kevesebb tankolással, 31%-a pedig a szórakozásra költött összegek csökkentésével próbálja ellensúlyozni az üzemanyagok drágulásával járó plusz kiadásokat.

Az üzemanyag-áremelések során gyakran visszatérő kérdés, hogy vajon hol van az a pszichológiai határ az üzemanyagár esetében, ahol az autósok már nem hajlandóak rendszeresen tankolni. A felmérés szerint a megkérdezettek 11%-a már most sem tankol rendszeresen, 30%-a pedig abbahagyná a rendszeres tankolást, ha a benzin, illetve a dízel ára elérné a 400 Ft-os literenkénti szintet. Ezzel szemben, egynegyedük úgy gondolja, hogy bármilyen üzemanyag ár mellett rendszeresen tankolna.

Ebben a helyzetben a Forensis Autóklub és az Agip közös összefogással, egy eddig példa nélküli megtakarítási lehetőséggel fordult az autós társadalom felé. Azok az autósok, akik regisztrálnak az ingyenes Forensis Autóklubba, kártyájuk használatával benzin, dízel, LPG és E85 vásárlása esetén 8 Ft/liter, DieselTECH vásárlásakor pedig 10 Ft/liter azonnali kedvezményt kapnak, vagyis literenként 8-10 Ft megtakarításra nyílik lehetőségük.

A kedvezményt az autósok a tankoláskor azonnal megkapják, nem kell várniuk azok jóváírására. Az ingyenes Forensis Autóklub kártyával az autósok további kedvezményeket is igénybe vehetnek közel 300 elfogadó helyen az országban, emellett pedig minden újonnan regisztráló klubtag 1 millió Forintos biztosítási kötvényt is kap díjmentesen, a biztonságos közlekedés jegyében.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció