Peking visszautasítja a hackertámadásokkal kapcsolatos vádakat

Peking elfogadhatatlannak tartja, hogy Kínát hibáztassák a Google-t ért hackertámadások miatt - hangoztatta a kínai külügyi szóvivő.

Kína nem tudja elfogadni a vádakat, amelyek szerint vélhetően az országból eredő hackertámadásokkal Google-levelezők százainak postaládáit kísérelték meg feltörni - jelentette ki Hung Lej (Hong Lei), s ugyancsak elfogadhatatlannak nevezte, hogy Kínának felelősséget kellene vállalnia e bűntettekért.

 A hackelés nemzetközi probléma, amelynek Kína ugyancsak áldozata - jegyezte meg Hung, s hozzátette, hogy "az állítások a hackelés úgynevezett támogatásáról teljességgel alaptalanok, azokat hátsó szándék szülte".

 A Google állítása szerint az ismeretlen elkövetők, akikről feltételezik, hogy a kelet-kínai Santung (Shandong) tartomány Csinan (Jinan) városából indították támadásukat, e-mail postafiókokat próbáltak megfigyelni, illetve belépési kódokat igyekeztek megszerezni. Az amerikai keresőóriás hivatalos blogjában úgy tájékoztatott, hogy sikerült a támadók szándékait meghiúsítani. A hírt közvetítő egyes sajtóbeszámolók azt sejtették, hogy az akció mögött a kínai kormány vagy a hadsereg állhat.

 A Google tavaly januárban már közölt olyan feltételezéseket, amelyek szerint "feltehetően Kínából indított" támadásokkal kereskedelmi titkok, számítógépes kódok és a kínai emberjogi aktivisták elektronikus levelezésének megszerzésével próbálkoztak. Akkor állítólag egy sanghaji egyetemre és ugyancsak Santungba, annak is egy szakiskolájába vezettek a szálak. Utóbbiról azt írták, hogy a hadsereggel van kapcsolata.

 Az egyetem és az iskola vezetése később cáfolt; az iskola visszautasította, hogy köze lenne a hadsereghez, és felajánlotta együttműködését a Google vizsgálatához. Mivel a vádakat akkor IP-címekre alapozták, voltak szakemberek, akik felvetették, hogy a támadások mögött egy olyan harmadik ország is állhat, amely a "hamis zászló" trükköt alkalmazza.

 A kínai piacra 2006-ban belépő Google és a kínai vezetés között akkor romlott meg a viszony, amikor a Google 2010 elején úgy döntött, korábbi vállalásával ellentétben nem szűri tovább keresője találatait, majd kínai keresőjének központját áthelyezte Hongkongba. Peking akkor "vállalati döntésként" kezelte a lépést.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció