A márciusi zuhanás után áprilisban nőtt a bizalom

A GKI-Erste konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke a márciusi zuhanás után áprilisban kissé emelkedett. A GKI által az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások érezhetőbben, a fogyasztóiak minimálisan javultak, miközben egyaránt elmaradtak a februári szinttől.

A kivétel az ipari bizalmi index, melynek értéke áprilisában folytatta az immár két éve tartó emelkedő trendet, s idei csúcsára jutott. A termelési szint és kilátások, valamint a rendelésállomány – ezen belül az exportrendelések – megítélése is javult, a készleteket pedig kisebbnek érezték a válaszolók. A kapacitáskihasználás 80% fölé emelkedett. Az építőipari bizalmi index értéke áprilisban lényegében nem változott márciushoz képest. Az előző három hónap termelési színvonaláról és a rendelésállományról alkotott vélemény romlott, a foglalkoztatási hajlandóság viszont emelkedett. A kereskedelmi bizalmi index két hónapos csökkenést követően most minimálisan emelkedett. A rendelésekre vonatkozó várakozások ugyan kissé tovább csökkentek, a készletszintet és az eladási pozíciót azonban enyhén javulónak érezték a válaszolók. A szolgáltatói várakozások kissé csökkentek áprilisban. Ebben az üzletmenet kedvezőtlen megítélése játszotta a fő szerepet, a várható forgalmat kissé optimistábban ítélték meg a válaszadók.

A foglalkoztatási szándék ágazatonként eltérő: az iparban stagnált, az építőiparban javult, a kereskedelemben és a szolgáltató szférában romlott, s növekedett a fogyasztók munkanélküliségtől való félelme is. Az áremelési szándék jellemzően mérsékeltebb lett, a fogyasztók inflációs várakozása azonban erősödött. A tervezett áremelés mértéke az iparban kisebb, köre viszont nagyobb lett. Az építőiparban a csökkenő termelői árakra számítók aránya a márciusinál is jobban haladta meg a növekvő árakat valószínűsítőkét. A kereskedelmi cégek körében csökkent az áremelést tervezők aránya és az emelés várható mértéke is. A szolgáltatók körében is gyengült az áremelési szándék. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése a márciusi zuhanás után a legtöbb ágazatban és a lakosság körében is kissé javult, az építőiparban azonban számottevően tovább romlott.

A GKI fogyasztói bizalmi index értéke öthónapos folyamatos csökkenés, ezen belül a márciusi zuhanás után áprilisban minimálisan, a statisztikai hibahatáron belül emelkedett. A lakosság saját pénzügyi helyzetének következő egy évét kedvezőtlenebbnek, várható megtakarítási képességét viszont kedvezőbbnek látta, mint egy hónappal ezelőtt. A megkérdezettek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási feltételeit javulónak, a következő egy évben viszont romlónak érezték.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció